The Project Gutenberg eBook of Az emberiség jövője by Heinrich Lhotzky

Produced by: Albert László from page images generously made available by the Library of the Hungarian Academy of Sciences

AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

Az olvasóhoz.

Prófétai kisérletet, remélem, nem vár tőlem a nyájas olvasó. Hiszen sok prófétája van korunknak, legalább sokan olyanok, kik úgy tüntetik fel magukat, mintha próféták volnának. Tárgyam mint időszerű elmélkedés ötlött fel bennem, mely abból az érdeklődésből sarjad ki, mely az emberre, mint olyanra irányul, – az emberre, amilyen, – nem amilyennek lennie kellene.

Ez sokszorosan elválaszt engem a kortársaim közt uralkodó irányoktól. Ők tulságosan kevésre becsülik az embert. Csak úgy veszik számba, mint körüknek, vallásuknak, különleges törekvéseiknek részesét. Az ember csak szám nekik, nem ember. Éppen csodálatos sajátossága, különálló léte megy veszendőbe, mihelyt valamely határozott törekvéshez csatolták, mint annak egyik tagját. Itt az ügy a fő, nem a személy.

Akit az ember mint ember érdekel, annak tulajdonképpen nem szabad semmiféle zárt párthoz csatlakoznia. A pártállás elzárja a hozzáférkőzést sok emberhez, akik pedig éppen olyan értékesek, mint azok, akikhez utat nyit. Mert az ember mind értékes. Aki azonban nem csatlakozik párthoz, azt nem értik meg. Mert a valahova -4- tartozást feltétlenül megkövetelik. Azt hiszik, hogy csakis mint tömeg alkothatnak és az ember számukra csak egy részecskéje a tömegnek.

Ez előttem csak lassanként lett világossá, nehéz, belső küzdelmek után. Meglehetősen megismertem mindazt, amit a földön «kereszténynek» neveznek, mindebből nem egy dolgon keresztül mentem, sok dolgot átgondoltam, sokat ujra átéltem és ismerem gondolatmenetének legvégső következtetéséig. Egykor azt hittem, hogy ez az igazság, vagy itt kell megtalálni. Az igazság azonban sokkal feljebb van. Mindez nagyon derék és helyes dolog, de nem «az» igazság.

Volt egyszer valaki, aki az ember titkait ki akarta kémlelni, mert segíteni szeretett volna az embereken. Ekkor éber álmot álmodott, és belelátott nemünknek gyökereibe, bele egészen az emberiség paradicsomáig. De akkor az a benyomása támadt, hogy az emberről való igazság hét mennyországgal feljebb van, mint jelenlegi léte a bolygón, és amit látott, azt nem tudta szavakba foglalni. Semmi sem jellemzi annyira helyzetünket és vallási törekvéseinket, mint ez a kis történet.

Én is ismerem a ma emberét gondolkodásában és alkotásában. Nem lehet azt mondani, hogy azok a kérdések, melyek mozgatják, vallásos jellegüek. Világi szempontok nyomulnak elébe a vallásiaknak. Nevezetesen a tudományos gondolatsorok teljesen függetlenítik magukat az egyházi mérlegeléstől. Ez előnye a mi időnknek, az emberiségnek sejtelme a szabadságról, mely más bilincset nem tűr meg, mint azt, amelyet maga rakott magára. -5-

Azonban számtalan olyan ember is van, kit a mai idők készületlenül találtak. Látják, hogy sok régi meginog és az ujat sem alakítani, sem megérteni nem tudják. Tanácstalanul ingadoznak erre-arra, bizonytalanok és könnyen dőlnek a tompa, ernyedt kétségbeesés karjaiba. Ezek az elpusztult és pusztulást tenyésztő kedélyek rettentő tömegben vannak.

És éppen rajtuk akad meg a szem. Vajon hogyan alakul az emberiség jövendője, ha a mi időnk, a legifjabb nemzedék látszólag annyi nyomát mutatja az elfajulásnak? Van-e valamilyen haladás, vagy vivmány, mely meg tud bennünket vigasztalni ama tömegnyomor miatt, mely oly sokat elzülléssel fenyeget? A nyomor bizonyára nemcsak a külső vagy testi viszonyokban van meg, számtalan embernek lelki és szellemi állapota is el van nyomorítva, minden vakító külsőség ellenére is.

Sok komoly ember tekint borus szemmel a jövőbe. Látszólag joguk is van erre. De aki csak borusat és nehezet lát, legalább ne beszélne róla. Elég idő van leszámolni vele, ha itt lesz. Az embernek vigaszra, erőre, örömre van szüksége az élethez. Nehéz harczát csak akkor harczolhatja meg, ha derült tekintettel nézhet előre.

Az nem olyan fontos, hogy milyen nézetünk vagy felfogásunk van erről vagy arról a dologról, vagy az egész természetről. Nézeteink felfogási képességünkhöz igazodnak. De mélyen járó különbség, hogy leigázottaknak vagy győzteseknek, szenvedőknek vagy cselekvőknek érezzük-e magunkat. Csak a derült ember találja meg helyes -6- álláspontját az őt környező természettel szemben.

A jövőbe vidáman tekintőknek ajánlom ezt a kis irást. Nyájas olvasó, tanulj meg jókedvüen pillantani előre és ne vezessen félre sem az egyéni nyomoruságod, sem az általános nyomoruság. Csak a jókedvü ember győzhet, pedig a győzelemre vagyunk hivatva.

Teremtés és fejlődés.

Rendesen azt mondják, hogy a mai nemzedék elvetette az apák hitét, és gondolkodásában a legélesebb ellentétben áll a régiekkel. Azelőtt a világ teremtésében hittek, most a világ fejlődését akarja bebizonyítani a tudomány.

Pedig ez nem is olyan ellentét, mely teljesen kizárná egymást. Lényegileg tulajdonképpen csak a látás különbözőségéről van szó. A régiek, mint ahogy az egészen természetes, mindenütt a készet, a keletkezettet látták és ezért a változhatatlanság benyomását nyerték. Látták a kész növényt, az elhatárolt állatfajt, mely oly zárt, hogy más fajtával nem keveredhetik. Látták az embert olyannak, amilyen szemlátomást mindig volt, ameddig történetében vissza tudtak menni. Mindennek a késznek keletkezését nem képzelhették másképpen, csak a teremtési tettek által, tehát a világ teremtését és fennmaradását tanították.

Az ujabbak azonban pontosabban oda néztek, és észrevették, hogy a világ «fennmaradásáról» már nem lehet szó. Semmi nem maradhat fenn, mert minden állandó kialakulási folyamatban -7- van és folytonosan változik. Nekünk azonban csak azok a változások tünnek szemünkbe, melyeket időmértékünkkel meg tudunk mérni, ez pedig tudvalevőleg nagyon kicsiny. Azért tartott olyan sokáig, mig az ember megtanult pontosabban látni.

Mi például nem látjuk a csillagok változását és sok álló csillagról beszélünk. Pedig egyikük sem áll megrögzítve, a fajok sem, vagy akár az ember léte.

«Minden folyásban van», mondotta már egy régi meg nem értett filozofus, de az új idő látta és megmérte ennek a kialakulási folyamatnak a gyorsaságát és ezzel uj világnézletnek törte utját.

A látás különbözőségei tudvalevőleg nagyon mélyrehatók. A mai festők másképpen látnak, tehát képeik is egészen mások, mint a régebbieké. Helyesen látni, a valót látni, a legnehezebb dolgok egyike, ami sok önmegtagadást követel, teljes odaadást az ügy iránt, a magunk gondolkodásának és érzésének háttérbe szorítását. És éppen az a nagyszerü a tudományban, hogy gyakorolta ezt az önmegtagadást. Ez tanította meg arra, hogy másképpen lásson és így többet látott, mint a régiek. Látta az alakulás folyamát, melyben pihenés nélkül zuhog tova a mindenség. Megértette, hogy nincs kész dolog, és a kialakulást fejlődésnek nevezte.

És vajjon nem volt-e igaza? Hiszen csak többet látott meg ezzel a valóságból, mely minket körülvesz. Hát a valóság talán nem isteni? Tehát előbbre haladt, előbbre haladt az isteninek megismerése felé. De még távolról sem látott meg -8- mindent. Véghetetlenül sok felfedezni való van még, és minden felfedezéssel megváltozik szemléletünk, de legalább felvidulunk előrehaladásunk láttára.

Valami értékes kijelentést Istenről mellette, vagy ellene nem mond sem a teremtés, sem a fejlődés tana. Aki Istenben csak a teremtőt látja, éppen úgy nem érte el őt, mint az, aki a fejlődés okának ismeri el, filozofiai értelemben. Istent csak átélni lehet. Ki kell nyilnia szemünknek, hogy benne és általa éljünk. Csak ennek van értéke.

Ha emberek a világot az élő Isten nélkül akarják megérteni, hadd tegyék. Előbb vagy utóbb nyilvánvaló lesz a hiba. Ha az Isten minden létnek gyökere, akkor egyszersmind czélja is minden kialakulásnak és mindenki vigasztalanul áll magában mindaddig, mig el nem érte őt. De ennek a világnézlethez más köze nincsen, csupán a személyes birtokállomány kérdése, életkérdés, nem gondolat-kapcsolat.

A hit és hitetlenség, ami végeredményben nem más, csak egy alakja a gondolkodásnak, nem lehet sem értékes, sem értéktelen. Csak az a fontos, ad-e életerőt? Az embernek az élethez bizonyos erőmennyiségre van szüksége. Ha ennek birtokában van, akkor az kiragyog belőle, mint életboldogság és létének kinyilatkoztatásává lesz Istenben; ha nincsen birtokában, lassankint képtelenné válik az életre; világnézlete azonban olyan közönbös, akár ruhájának szine.

Az uj kor mégis nagy eredményt ért el, mikor a fejlődést meglátta és követte menetét, kialakulása nyomait összeállította és kikutatta. A fejlődés -9- tana, a teremtés tanával szemben, haladás Isten megismerésében, de nem egymást kizáró ellentét.

Az embernek kötelessége, hogy minden haladásnak utána járjon, minden körülmények között az igazságot kutassa. Még akkor is, ha olykor-olykor hamis utra tévedt, a becsületes kutatási munka az egyedüli út, mely az igazságnak elvesztett nyomára visszatalál. Ha az emberek az igazsághoz vezető uton néha különböző eredményekre jutottak és azokhoz átmenetileg ragaszkodnak, az nem arra ok, hogy egymás ellen haraggal és czivakodással harczoljanak, hanem arra, hogy annál nagyobb buzgalommal kutassák magát az igazságot és minden körülmények között tiszteljék az igazság kutatóját.

A kialakulás folyama.

Minden folyamatban van, semmi sincsen készen, minden fejlődésnek van alávetve. Mi a fejlődés? Folytonos változás, melyre belső és külső körülmények hatnak.

Az előbbiekhez tartoznak az időjárás és táplálék hatásai. Belső hatások ott működnek közre a fejlődésben, ahol már lelkes lény ébredt fel, tehát az állat- és embervilágban. Itt a táplálék gondja és a védekezés kényszere magával hozza a lény lassú átalakulását.

Ez a fejlődés, a mi mértékünkkel mérve, oly lassú, hogy évezredek múltak el, mig az emberiség észrevette. Különösen két dolog figyelemre méltó benne.

Az egyik egységessége. Mindenütt ugyanazok minden képzeletet túlszárnyal. -10- az alapelvek vannak keresztülvive, úgy hogy minden változás ugyanazt a gondolatot ábrázolja és ugyanazokból a szempontokból lesz érthetővé. Minden alakulásban nyilvánvalóan egyetlen lét működik, mely azonban egységes módon, de véghetetlenül sokféle alakban nyilvánul.

A második a fejlődés hézagtalansága. Sehol nincs hirtelen átmenet, vagy váratlan uj alakulat. Látszólag ugyan nem így van. A fajok mindenütt úgy látszanak, mintha alakulatok lennének. Ám, ha közelebbről vizsgáljuk is ott, hol kialakulásuknak nyomait követni lehet, nem is olyan elhatároltak, mint azt a látszat mutatja. Mindenütt vannak rendkivül finom, lebegő határok. A gyakorlatlan szem előtt rejtve vannak, de megvannak és feljogosítanak arra, hogy az alakulás folyamáról beszéljünk. A folyamnak sincsenek hézagai, ha olykor vizeséseket, örvényeket mutat is.

A látható világ, mely minket körülvesz, olyan mint egy tarka függöny, melyből az évezredek szárnyalása közben az egyik jelenség a másik után lépett ki, nem hirtelenül, hanem látható lassú kialakulásban.

Nyilvánvaló, hogy a legifjabb jelenség e bolygón az ember. Volt egy idő, amikor még nem voltak emberek, csak állatok. De voltak köztük emberhez hasonló állatok. Ember és ember között is nagy a különbség. Goethe, mint ember és a pápua, mint ember, már egyszerre fellépő különbözőségek. Évezredekre volt szükség, hogy egy Goethe keletkezhessék, ám azért a kevésbbé fejlett emberek háborítatlan megmaradtak. Éppen úgy, mint ahogy a fejlődésnek minden formája bántatlanul megmaradt egymás mellett. -11-

De olyan elmék, mint Goethe volt, kell, hogy lettek legyen, mióta emberi történet van, sőt még régebb óta. Hatalmas szellem volt az, aki a tüzet az ember szolgálatába kényszerítette, aki kenyeret készített, aki a szántóföldet termővé tette, az állatot megszelídítette és a kocsit kitalálta, a fonalat szőtte, vagy még inkább az, ki a szót irásban lerajzolta és megrögzítette. Csak kevés emberi nagyság neve ismeretes. Pedig hosszú lánczokban sorakoznak évezredek folyamán.

Az emberi világ a legifjabb jelenség, mely e mögül a függöny mögül kilépett. Megismerhető története régi, de az állatvilág időszakának megmérhetetlenül hosszabbnak kell lennie. És az állatvilág előtt volt egy kor, melyben csak növényi élet volt. Ennek az időnek a hosszát mi már meg nem becsülhetjük. Olyan messze van mögöttünk, hogy a növények kialakulásának nyomai már nagyon elmosódtak. Rokonsági fokozataikról már alig tudunk valamit mondani.

És ezért mégis egységes és hézagtalan minden. Sokáig gondolkoztak azon, hol van a határ az állat és növény között. Azon is lehet gondolkozni, hol kezdődik a növény és hol végződik az ásvány.

Azonban minden életnek, bármilyen sokfélének mutatkozzék is, egyetlen egy egység az alapja, akár ember, akár állat, akár növény, mindegy: minden élő lény élő sejteknek összetétele. Az élő sejt az egyedüli épületkő, melyből minden élő organizmus föl van építve. Az első élő lény egyetlen sejt volt. Még most is vannak ilyen egysejtüek, mert a természetben lehetőleg megmarad egymás mellett mindaz, ami keletkezett.

Az eleven sejt alakulása hatalmas lépés volt a -12- kialakulásban, de ez sem történt meg erőszakosan és hirtelen. A sejt elő van készítve a kolloid masszában, ebben a sajátságos, sem nem szilárd, sem nem cseppfolyós kocsonyás alakulatban; melyet organikus és anorganikus anyagok nemzenek. Az élő sejt ezzel van megtöltve, de magába zárt hártyával elhatárolt test. Csodálatosan egységes, megdöbbentően egyszerű és teljesen megmagyarázhatatlan az élet és az ő megjelenése.

Nyilvánvalóan előfoka már az életnek a kristály, ez a sajátságos szövedék, melyen egy szám uralkodik. A sejt megelevenedett kristály. Benne is vannak titokzatos kristályok.

A szilárd látható világnak túlnyomó tömege ásványi és jellegzetes rokonsági fokozatokat is mutat. Rendesen «holt» anyagnak nevezik. De az alkalikus föld, a nemes ércz, a vasércz, az ősanyagok is rokonságban vannak egymással, szakadatlan láncz, erőszakos átmenetek nélkül, mindenütt egység a sokféleségben.

Csodás alakulási folyam, hová mégy? Titok! Honnan jössz? A minden titkok titkából, az anyagból! Kicsoda, micsoda vagy? – Vagyok!

A legnagyobb titok mindenesetre maga az anyag, amelyben minden megvan, amiből minden szőve van. Az anyag nem mindig volt olyan, mint amilyennek ma látjuk. Igen-igen nagy része láthatatlan gázokból állott, melyek csak kapcsolatuk folytán lettek láthatókká. Amit mi anyagnak nevezünk, az egy láthatatlan világ titokzatos mélyéből lépett ki. Pl. A hydrogén láthatatlan. Az oxygén is. Ha összevegyülnek, a látható folyadékot, a vizet alkotják. Éppen igy láthatatlan a szénsav is, de a hydrogén, oxygén és szénsav minden -13- élőnek épületkövei. Az anyag is alakulási folyamatban van. Senki sem tudja megmondani, hogy micsoda, senki sem tudja elpusztítani. Mennyisége mindig ugyanaz marad, csak alakjai vándorolnak szakadatlanul. Folynak.

Az anyag volt a hid az élethez; a lélekhez és szellemhez is. Mi az élet és szellem, azt nem tudjuk megmagyarázni, de minden pillanatban átéljük és tapasztaljuk. A fejlődés azt mutatja, hogy az anyag kapuján át lépett be a látható világba és itt érvényesült.

Az alakulás folyamatát, sőt az egész világot, nem magyarázni, hanem átélni kell. Nyilvánvaló, hogy minden létezőről csak az eleven benyomások lánczát kell kapnunk s ezeket a saját tevékenységünkre feldolgoznunk. Ne magyarázz, hanem élj! – ez a természet nagy parancsa.

Az ember és a kialakulás.

Az alakulásnak tarka sokféleségébe van beleszőve az ember is, a legmagasabbrendű élő lény csillagunk látható világában.

Az ember is a lét egységét mutatja testében. Minden, ami él, megannyi sejtállam. Az ember is. Tehát minden élő rokonságban van egymással és, amint azt már a biblia is tanítja, az anyagból származott. Az ember is. Hiszen nem is lehetne ura és üdvössége a földnek, ha nem volna vele vérrokonságban.

Mivel azonban minden rokonságban van egymással, azért a rokonsági fokozatok különbözők. Az állat- és növényvilág közti rokonság csak az élő -14- sejt egységében rejlik. Ezzel szemben az állatvilágon belül a rokonsági viszonylatokat világosan meg lehet ismerni. Kétségtelen, hogy az egysejtü lény volt általánosságban az állatvilág kezdete. Minden későbbi élő lényt úgy foghatunk fel, mint az egysejtünek fejlődési fokát.

Nagy érdeme Häckelnek, a német természetkutatónak, hogy ezt pontosabb vizsgálódás tárgyává tette, sőt egy sajátszerű törvényét is állította fel a rokonsági fokoknak. Biogenetikus alaptörvénynek nevezi ezt és igy fejezte ki:

Minden élő lény csiratörténete rövid megismétlése családja történetének. Ez azt jelenti, hogy minden élő lény születése két fejlődési sor határvonala. Fejlődési menete a születés előtt még egyszer felsorakoztatja az első csirától kezdve valamennyi közvetlen ősét. Tehát minden élő lény valamikor egyetlenegy élő sejt volt, ez különböző módon alakult, mig a születéssel olyan élő lény nem látott napvilágot, ki fölébe nőtt minden ősének és most már hivatva van arra, hogy új, egyéni életet éljen.

A születés előtt az ősök élete egyszersmind előkészület a hosszú sor utolsó tagja számára, a születéssel megkezdődik az egyéni élet, mely nemcsak a fajtát mutatja, hanem az egyed sajátosságát is és talán csak azután tüntet fel észrevehető haladást a fajtával szemben, miután évezredeken át megismétlődött. Minden utána következő utódnak szintén meg kellene futnia születésétől fogva ezt az évezredes fejlődést és születése után a tovább fejlődött fajtát állítaná elénk. De az egyes élet hézag nélkül kapcsolódik bele az ősök lánczába, mely alakulását még feltünteti. -15-

Tehát minden élő lény csiratörténetéből leolvashatónak kellene lennie, kik közvetlen ősei. Éppen igy az állatvilág csiravizsgálatában megismerhetőnek kellene lennie, hogy melyik helyen ágazódott el a fejlődés nagy vonala és mely lények vitték igazán előre és felfelé a fejlődést.

Igy is van. Ilyen vizsgálódások alapján állapították meg az állatok családfáját. Ha rá is szorul javításokra ez a megállapítás, annyi bizonyos, hogy ilyen munkálatokkal nagy eredményeket értek el planétánk történetének és kialakulásának megismerésében.

E mellett kiderült az, hogy az ember csiratörténete pontosan ugyanazokat a formákat mutatja, amelyekben az állatvilág mozog, csakhogy túlmegy az állatvilágon és a születéssel embert, nem állatot hoz létre. A földgöröngy, amelyből a hagyományok szerint az ember lett, úgy látszik, akkor már meg volt elevenedve. Mindazonáltal földgöröngy maradt, mert minden föld, minden anyag.

Hiszen nem is lehet ez másképpen. Igazán csak az uralkodhatik, aki minden alattvalóját után tudja érezni. Csak az működhetik boldogítóan, aki igazán megérti azt, akin uralkodik. A földön erre csak az ember képes, mert mindennek fölébe nőtt, magában pedig benne hordja az élőknek történetét. Ezek benne megvannak, tehát általa kell igazán élniök és boldogulniok.

A felületes ember előtt közömbös lehet, hogy holt vagy eleven anyagból alakult-e. A gondolkodó ember azonban bizonyos megelégedéssel veszi tudomásul, hogy ő az utolsó titok, melyet a csodás anyag leleplezhetett és hogy minden, ami -16- ezen a bolygón van, az emberben személyes képviselőjére talál, hogy senkinek sincs jussa a földre, csak az embernek, a fejlődés czélja azonban nem lehet semmi más, mint az, hogy az embert valóban uralomra emelje.

Az embert az anyag szülte és az idő nemzette. De mi az anyag és mi az idő? Vizsgálódásaink számára rejtélyek. Belső megismerésünk számára azok a formák, melyekben Isten kinyilatkoztatta magát. Mind a kettő a láthatatlanból lépett elő és alkotásaiban lesz láthatóvá. Az ember pedig legifjabb fia az alakulás e hatalmasságainak.

Milyen eredményt jelent tulajdonképpen az ember? Nem szólva egyenes járásáról, ami méltóságát mutatja és fennsőbbségét az egész állatvilág felett, az embernek öntudatos, világos énje van. A planéta élete öntudatossá lett az emberben jelene, multja és jövője szerint. Ez az én ki tudja magát fejezni egy nyelvben, mely mindazt felölelheti, ami az ember élete körébe beleesik. Végtelenül fenséges, isteni méltóság, az élet hatalma sugározza be az embert, az ént.

De ez a méltóság apró kezdetekből sarjad ki. Ma is még követhetjük történetünkben az emberiség fejlődésének darabjait. Minden eredményt fáradságos munkával és vajudási kinokkal vivtak ki és ha ma tán magasabban állunk, mint az ezer meg ezer év előtti emberek, nem értük volna el ezt a fokot a fáradságos fejlődés ideje nélkül.

A világ igy olyan, mint egy életmuzeum. Minden növény- és állatfaj egy-egy fejlődési kisérletet mutat. Mindegyik remekmű a maga nemében, a fejlődés azonban egyre előbbre és -17- előbbre tört, de összes kisérleti formáit meghagyta egymás mellett és ezzel a létnek és életnek olyan harmóniáját érte el, mely minden gondolkodó embert csodálattal tölt el.

Az előre hajtó ösztön.

Nagyon fontos, hogy az emberiség alakulási fokait ma még tisztán és világosan megismerhetjük minden egyes ember keletkezésében. Minden ember története alakulásának első pillanatától kezdve igen nagy jelentőségü, hogy megítélhessük úgy multját, mint jelenét.

Mert nem szabad azt hinnünk, hogy a fejlődés ma nyugton áll, vagy valamikor is nyugton állott. Minden azt mutatja, hogy az ember még koránt sem kész és a fejlődés kérdése nem csak azt kérdezi, honnan? hanem azt is: hová?

Feltünő, hogy ezt a kérdést senki sem tárgyalta természettudományi szempontból.

Figyelemreméltó most már, hogy az ember akkor, amikor megszületik, nincs birtokában azoknak az előnyöknek, melyekkel az állatokkal szemben rendelkezik. Még soká nem tud egyenesen járni, még nevetni és sirni sem tud az ujjszülött ember, éppen úgy, mint az állat sem és a világot átölelő nyelvéből csak egyetlen szótagot hoz magával, a nyelv csirasejtjét, amelyből sarjad a világ minden nyelve. A nyelvnek ez a nagyjelentőségű gyökere az «é». Ebből alakul ki a világ minden nyelve, éppen úgy, mint ahogy egyetlen élő sejtből nőtt ki minden élő lény.

A nyelv is úgy fejlődik, mint az ember. Először -18- a magánhangzók alakulnak ki, azután lassacskán a mássalhangzók, ezek között utoljára az «r» és néhány nehezebb sziszegő hang. Azután következnek a szótagok, a névszók. A gagyogó ember még sokáig van azon a fokon, hogy csak durván sorozza egymás mellé a szótagokat és szavakat, – azon a fokon, melyről sok beszélt nyelv még ma sem jutott feljebb. Később lép elő az ige, mely az infinitivusból alakul és számtalan formahiba után eljut a helyes ragozáshoz. Végül megtanulja az ember próbálkozásainak befejezéséül az életnek, a világnak nagy főnevét, a fontos szót: az «én»-t, ezt a nemesi diplomáját az embernek, az örökkévalóság lehelletét, mely őt bevonja.

A nyelv a szellem teste. Ez is, mint az érzéki test, egyetlenegy sejtből sarjad. Mindenütt a fejlődés egynemüsége, egybehangzás és hézagtalanság, a lét egysége és az alak sokfélesége.

Az egyes ember nyelvének fejlődése nyilvánvalóan rövid megismétlése általánosságban az emberi nyelv család-történetének. Hogy az ember anyanyelvét megtanulja, legalább három évre van szüksége. De bizvást mondhatunk hat évet. Az egyenes járást az ember 12–15 hónap alatt tanulja meg. Nevetni és sirni már születése után hat hét mulva tud.

Ezek fontos fejlődési sorok, melyeken az ember csak születése után halad keresztül. Nyilvánvalóan az előbbi idő nem futja ki, hogy az ember megérjen. De az időtartam hosszuságából következtethetjük, hogy ezek a legifjabb fejlődési fokok, a régebbiek sokkal rövidebbre vannak fogva. -19-

A legifjabb fejlődési fok kétségtelenül a nyelv, előbbről való már az egyenes járás, még előbbről a nevetés és sirás. Ezeknek a soroknak egyenlőtlen hossza alakulásuknak különböző koráról tesz tanuságot. Mig a csira a nagy fejlődést az egysejtüből a gerinczes állatig nehány hó leforgása alatt ismétli meg, az ujszülöttnek egy évre van szüksége az egyenes járás megtanulására, a nyelvre meg hat év kell. Tehát nem sok évezred előtt érte el a fejlődési folyamat ezeket az emberi előnyöket. Minden más alattunk álló élő lény születésekor meglehetősen készen van fejlődésével is és igen rövid idő alatt lesz önállóvá, ami jele annak, mennyire befejezett a keletkezése. Csak az ember mutatja magán az alakulás egész nagyszerüségét és még hosszú időre van szüksége, mig a maga lábán megállhat és nem szorul idegen segítségre.

Mi tehát a legifjabb fejlődési fokokon csak születésünk után haladunk keresztül és ezzel bizonyságot teszünk a keletkezés nagyságáról és hosszadalmasságáról. Azt is bizonyítjuk, hogy egy nagy alakulás közepében állunk s hogy az ember még korántsem tökéletes.

Ha majd egyszer igazán készen lesz az ember, nem is volna elképzelhetetlen, hogy mai létének tökéletlenségein még születése előtt megy keresztül és egy olyan lény kerül a napvilágra, mely éppen olyan hamar áll itt készen, mint az állat, anélkül, hogy születése után évekig tartó fejlődési folyamaton lenne kénytelen keresztülmenni, mig emberi mivoltához eljut. Ma az ember nagyon tökéletlen.

Ez éppen a különös. Mikor egy ember alakulásának -20- minden fokán keresztül ment és testileg, szellemileg teljesen megérett, mégis mindnyájan egyetértünk abban, hogy tökéletlen. Állatokról és növényekről gyakran állítjuk azt, hogy tökéletesek és igazunk van. Nevezetesen tenyésztéseink igazán tökéleteset hoztak létre. Vannak virágaink és állataink, melyek az ember befolyása következtében sokkal tökéletesebbekké lettek, mint a milyenekké a természet csak valamikor is tehette volna őket. Ámde mind a mai napig még nem sikerült egy emberi nevelőintézetnek sem tökéletes embert létrehozni. És mindétig is hiábavaló lesz minden kisérlet: embert tenyészteni. A természet azonban maga el fogja érni az idő befolyása alatt.

Eddig tehát minden képes arra, hogy legmagasabb formáját megtalálja, csak az ember nem. Tudjuk és érezzük egészen világosan, hogy hijával vagyunk a mi különleges tökéletességünknek. Egészen világosan áll szemünk előtt az emberi tökéletesség, de nem vagyunk birtokában. Ez csak onnan eredhet, hogy a fejlődés egyenes vonala rajtunk megy keresztül, czélját azonban még nem érte el.

Az ember tökéletlensége tehát természettudományilag meg van okolva a fejlődés folyamatában. Ez az állapot szerencsétlenségünk is, meg szerencsénk is egyszersmind. Szerencsétlenségünk tökéletlenségünkön alapul, meg azon, hogy tudatában vagyunk ennek az állapotnak; szerencsénk pedig azon, hogy van egy előre hajtó ösztön, mely sohasem állhat nyugton, hogy tehát az emberi tökéletlenség sem lehet soha a végső, hanem hogy az ember számára is van egy tökéletesség, melyet -21- el lehet érni és el is fogunk érni. Még nincs meg igazi emberi mivoltunk, de kétségtelen, hogy nem fog elmaradni.

Az emberiség paradicsoma.

A gondolkodók és törekvők mindenkor törték a fejüket a tökéletes ember problémáján. Éppen a mi időnkben vetették fel ismét nagyobb erővel az «Uebermensch» problémáját. Egyáltalában, melyik irányban keressük tökéletességünket?

Az ember azt hinné, hogy az Uebermenschnek legalább is az anyag legtökéletesebb formáját kellene mutatnia. A legerősebb egészséggel, leghatalmasabb erővel, legélesebb érzékekkel, legkorlátlanabb éghajlati alkalmazkodó képességgel kellene felfegyverkezve lennie.

De a tökéletességnek ez a fajtája csak kevéssel emelne bennünket az állatok fölé. Olyan tökéletesség volna, mely lényegileg az érzékiség körébe esik. Hiszen sok olyan törekvés van manapság, mely az embert valami különleges életmóddal a tökéletes érzékiségnek ebbe az állapotába akarja juttatni, természetes, nem izgató táplálkozással, fürdőkkel, testgyakorlással stb. Hanem azok az emberek, akik erre vetik a fősúlyt, idővel maguk is egy bizonyos izgalom nélküli állapotba jutnak, amelyen máris megismerszik, mennyire nem ebbe az irányba tart a mi haladásunk.

A tökéletességnek ez a foka bizonyára nem előttünk van, hanem sokkal hátrább, mögöttünk. Abban minden népnek régi hagyományai megegyeznek, hogy az emberi tökéletességnek állapota -22- megvolt valamikor. Azonban lényegileg érzéki természetű volt.

A hagyományok azt mesélik, hogy az ember valamikor régen egészen tökéletes volt. Meztelen vala, de meztelensége nem volt szemérmetlen. Nyelve is volt, melylyel minden dolgot meg tudott nevezni, járása egyenes, élete szörnyű hosszú. Következésképen birtokában volt a nagy testi erőnek, tökéletes érzékeknek, kifogástalan rágó és emésztőszerveknek s a többinek.

Ez a lény nyilvánvalóan magasrendű alakulat volt e földön. Már meztelensége is ezt bizonyítja. A meztelenség két előnyre utal. Először is tökéletes szépségre, még pedig nem a szinek, hanem a formák és vonalak szépségére, mely gyapjú- vagy szőrmez nélkül akadálytalanul érvényesült. Másodszor tisztaságra. Az ember az egyedüli lény, aki meztelensége következtében magát teljesen tisztán tarthatja minden piszoktól és féregtől. Erre sem a hal, sem a rovar, sem az emlős nem képes. Ez előny és nyereség az élet kellemetlensége dolgában, amit kelleténél kevesebbre becsülnek.

Ezt mesélik a régi hagyományok az ember tökéletességéről. Ma azonban az a sorsuk, hogy nem igen találnak hitelre. Ez már magában véve is helytelen. A hagyományok legalább is fejlődési nyomok, a mód, ahogyan a nagy szellemek az alakulás folyamát és nyilvánulását felfogták. De természettudományi eszközök is állanak rendelkezésünkre, hogy a hagyományok szavahihetőségét megvizsgálhassuk.

Azt kell majd mondanunk: ha valaha volt az embernek paradicsoma, azaz olyan állapota, melyben -23- a testi tökéletességet elérte, akkor ma meg kell találnunk annak nyomát minden ember fejlődésében. Mert ha igaz az, hogy az ember keletkezésében nyomát mutatja annak, hogy a legrégibb élő lény élő sejt volt, amint azt az emberi csira fejlődésében látjuk és hogy valamikor a legmagasabbrendü és egyetlen gerinczes állat a hal volt, akkor minden ember fejlődésében kimutatható az a rövidebb vagy hosszabb idő, amikor az ember paradicsomi értelemben tökéletes volt, ha egyáltalában volt valaha paradicsom.

És tényleg igy is áll a dolog. A mese a paradicsomi életről igaz, mert minden gyermekszoba megismétli rövid vonásokban. Apróságaink elbájoló s amellett szent mezítelenségben élnek, mely egyrészt elragadó formáikat juttatja érvényre – olyan formákat, aminőket az ember soha többé nem mutat – másrészt pedig testük gondozását teszi lehetővé. Nem nyugszanak addig, míg nem tudnak egyenesen járni és nem találtak ki és tanultak meg egy nyelvet, melylyel mindazt megnevezhetik, ami az ő világuk körébe esik. Tökéletes érzékeik vannak és – amint azt a születési jelentések ritka egyhangusággal bizonyítják – ép egészségben jönnek a világra; megbetegedésük és érzékeik elkorcsosulása már a mi gondozásunk idejére esik.

A gyermeki test általában olyan életteljes, amilyennek később már sohasem látszik. Legjobban csodálkoztam mindig a gyermek táplálkozása módján. Hiszen az emberi betegségek legeslegnagyobb része helytelen táplálkozás következménye. Rendszerint annak, hogy kelleténél többet eszünk. Ha azonban az anya tudatlansága -24- kelleténél többet szán a gyermeknek, a gyomor egyszerüen nem veszi be és mindazt, ami a mértéken felül van, hamarosan kiadja.

De másban is mutatkozik az életnek ez a teljessége. A gyermek a legsúlyosabb betegségekből is könnyen kilábol, hacsak nem szorítják meg nagyon a természet hatáskörét a «kezeléssel». Ugyan melyik felnőtt lábolna ki olyan hamar a skárlátból, kanyaróból vagy tüdőgyulladásból, mint a mi kicsikéink! Minden sebe és sérülése játszva gyógyul; ha kihull a gyermek foga, rögtön uj nő helyébe. Ha nem ismernők az élet nyomorúságát, nehezen érthetnők meg, hogy annak a testnek, mely ennyire életképes és minden hiányt oly hamar pótól, valamikor meg is kell halnia.

A gyermeki testben mindenesetre megvannak a feltételei az emberfeletti életkornak. Ez teljesen megegyezik a régiek hagyományaival, melyek azt mondják, hogy ősatyáink életkora messze felülhaladt minden emberi mértéket. Aki már ápolt gyermeket, az megérti, hogy az ilyen hagyományok hitelessége nemcsak lehetséges, hanem valószinü is.

Azt senki se vesse ellene, hogy a halandóság a gyermekkorban sokkal nagyobb, mint bármely más korban. Ez még nem bizonyíték, mely előbbi állításunkat czáfolná. A legtöbb gyermek hanyagság és helytelen kezelés következtében hal meg. Azonkivül a gyermeki test egy már meghaladott fejlődési fokot tüntet fel. Tehát csak félig illeszkedik bele a mi körülményeink közé és annál több veszély leskelődik reá. A még alacsonyabban fekvő keletkezési fokok megfelelően kényesebbek -25- és ezért még védő burokban vannak. Nem szabad tehát csodálkoznunk, hogy ha a születés után azok a fejlődési sorok, melyek már nincsenek burokban, hanem szabadon folynak le, oly sok veszélynek vannak kitéve és hogy a mai nemzedék már sokszor nem tudja, hogyan kell ezekkel a fejlődési mozzanatokkal elbánni. Mindazonáltal megtaláljuk bennük nyomait annak, hogy valamikor régen sokkal hosszabb volt az élet, mint manapság, éppen úgy, mint ahogy a bölcsességfogakból és a vakbélből következtetünk az ember nagyobb emésztési képességére, mely fok már mögöttünk van, noha éppen ez a két maradvány testünk leggyöngébb részei közé tartozik.

A testi tökéletességnek paradicsomi foka már bizonyára mögötte van az emberiségnek, mert mindenki ennek bizonyítékait hordja testében. Mindenki volt már egyszer, ha csak futólag is, a paradicsomban. Csakhogy a paradicsom ma már rövid átmeneti formává sülyedt alá.

Éppen a természettudomány igazolja a régiek hagyományait. De szintoly világos az is, hogy ez a kor már messze mögöttünk van és ha mögöttünk van, akkor olyan fejlődési fok, melyen már túl vagyunk. Nyilvánvaló, hogy ez nem volt a lét legmagasabb foka és a fejlődés egy felsőségesebb állapotba akarja helyezni az embert, mint amilyenben volt tökéletessége idején, mezítelen, paradicsomi ártatlanságában és hosszú életében. De akkor ne is sirjunk és jajgassunk azon, hogy elveszítettük a paradicsomot, egyáltalán ne nézzünk fájdalmas tekintettel hátra, hanem örüljünk, hogy keresztülgázoltunk azon, ami elmult és hogy a fejlődésnek ujabb foka elé haladunk. -26-

Az új tökéletesség.

Ma természettudományi bizonyossággal mondhatjuk ki, hogy a mi alakulásunknak nem az a czélja, hogy tökéletesebb érzékekre és testi előnyökre tegyünk szert. Ellenkezőleg, életünk tartama rövidül, testünk ereje csökken, érzékeink élessége tompul, még pedig láthatóan.

Az ember sok mindenfélét okol ezért a hanyatlásért. Hogy életünk módja helytelen, hogy a húsétel az ok, az alkohol a hibás, a kultura a baj. Ebben sok igazság van, de végeredményben a vegetáriánusok, az antialkoholisták meg egyéb «természetemberek» sem élnek tovább, mint a többiek. Nem, a felelősség a fejlődést terheli, mely máson töri a fejét, nem az érzéki lény paradicsomi tökéletességén.

Mai tökéletlenségünk még mindig haladás a régi tökéletlenséggel szemben. Bebizonyosodott, hogy már nincs is szükségünk tökéletes érzékekre. Mi magunk sokkal jobban megjavítjuk őket, mint ahogy a természet javítaná meg nélkülünk.

Egy csillagász barátom beszélte nekem egyszer, hogy egy szibériai paraszt puszta szemmel látta a Jupiter holdjait és kérdezte tőle, hogy micsoda pontocskák azok a ragyogó csillag közelében. Talán egész Európában senkinek sem volt oly éles szeme, mint ennek a burjátnak. De mi ez ahhoz a pillantáshoz képest, melylyel a messzelátón keresztül belenézünk a világ megmérhetetlen távolságába, vagy amelylyel a mikroszkópon át a világ mérhetetlen kicsiségét is meglátjuk. És mi a messzelátó meg a mikroszkóp? Mesterséges emberi szemek. -27-

Azután meghalljuk azt, amit a legmesszebb messzeségben beszélnek, amit természetes fül sohasem hallhatna meg. Szárnyakra sincs szükségünk, mert közlekedési eszközeink számára nincs távolság e planétán.

Magától értetődik azonban, hogy a mesterséges, élesebb szerszámok tökéletesbedése és alkalmazása a természetadta szerszámokat visszafejleszti. De ez nem is olyan nagy baj. Manapság megtanítják a némát beszélni, a süketet hallani. Sőt éppen a mi korunkban arra is van példánk, hogy egy vak és süketnéma nő olyan műveltségre tett szert, mely a középszerűt messze felülhaladja.

Uj tökéletességünk tehát nem az érzéki érettségben van, hanem egy véghetetlenül finomabb valamiben, egy anyagban, melyet soha senki sem sejtett volna, mely azonban az emberben és az ember által az érzékelhetőség látókörébe lépett és amelyet mi szellemnek nevezünk. Az emberben nyilvánvalóvá lett, hogy van még valami sokkal magasabbrendű dolog, mint az anyagi láthatóság, következéskép van egy sokkal tökéletesebb lény is, mint az érzékileg érett lény.

Ez egészen új, rejtelmes jelenség, mely így a láthatóság tarka függönye mögül a fejlődés útjára lépett és amelyet ugyancsak az anyag tartott sokáig elrejtve.

Az anyagból élet lépett elő. Mi az élet? Senki sem tudja megmagyarázni, azonban mindenki ismeri. Az anyagból lépett elő a szellem is. Állati alakulat nem tudott neki szállást adni, tehát a fejlődés tovább törtetett az ember felé és az emberben jelent meg a szellem. -28-

Nyilvánvaló tehát, hogy a szellem és az élet a tulajdonképeni hajtóerő, egyszersmind rúgója minden fejlődésnek is, a látható anyag pedig csak agyag, melyet láthatatlan művészek formálnak és szemünk működésüket az anyag fejlődésének látja, amely pedig csak forma, melyben a szellem és élet megnyilatkoznak. Magukban véve láthatatlan erők. Tehát nyilvánulási formát kerestek az anyagban és az emberben előretört a szellem.

Mi azonban a szellem? Természetesen szintén meg nem magyarázott rejtély, de semminek sem az a rendeltetése, hogy megmagyarázzuk, hanem hogy átéljük. Ez a magyarázási viszketeg a főakadálya az életnek.

Voltak emberek, kik tagadták azt, hogy van szellem, mert vele szemben érzéketlen a kémiai mérleg, mely pedig a gramm tizedrészét is megérzi. De ez nem csoda. Micsoda a mérleg? Anyagiasult gondolat. A szellemnek van mérlege, de a mérlegnek korántsincs szelleme. De a mérlegen és minden eszközön rajta van a szellem élete.

Minden eredmény, amit az ember a maga tökéletességében elért, szellemről tesz tanúbizonyságot. A fejlődéssorokat egészen az emberig látszólag az anyag hozta létre, amint azt a régi hagyomány mély bölcsességgel hangoztatja, mely újra meg újra mondja: a földből sarjadt a fű, növény és minden állat. De azokat a fejlődéssorokat, melyek az emberiségben rejlenek, már nemcsak az anyagnak, hanem az emberben benne lakó, jellegzetes szellemnek számlájára is kell irnunk.

Ha már nem tudjuk megmondani, mi az anyag, feltehetjük, hogy minden mozdulatát, -29- ugynevezett törvényét a szellem hatalma szabja meg, hogy az anyag végeredményében nem más, mint a szellemnek láthatóvá lett, legalacsonyabb rendű alakja. De az emberben láthatóan uralkodik valami önálló és ez segítette létrehozni az emberiség minden vivmányát, úgy hogy az előre irányuló fejlődés hasonlíthatatlanul gyorsabban megy végbe, mióta az ember fellépett.

A szellem mindenesetre magasabbrendű, tehát szélesebbkörű, mint az érzékiség. Az embernek előbbi tökéletessége érzéki világának körébe esett és anyagias természetű. Az ember volt a legszebb és legtökéletesebb földi alakulat; járása, széles kört felölelő nyelve természetes urává tette őt a földnek, de mégis csak azt tudta megnevezni, amit látott és mindaz, ami érzékiségének körén kivül esett, sötétségben volt.

Az emberi énben a szellem leadta névjegyét a földön, de éppen ezzel azt fejezte ki, hogy van egy magasabbrendű tökéletesség, mint az érzéki és a fejlődésnek kizárólagosan az a czélja, hogy ezt a magasabb és legmagasabb tökéletességet elérje.

Az első lépés.

Nehéz elgondolni, hogy a szellem miképpen vétette magát észre az emberrel. Bizonyára volt az embernek valamikor egy olyan korszaka, amikor ugyan mindent meg tudott nevezni, azonban csak azt, ami érzékeinek körébe esett. De az érzékfölöttire, a gondolatra – miképpen válhatott rájuk figyelmessé?

A világ szerkezetének megfelelően ez is csak a fejlődés útján történhetett meg. De az érzékfölöttinek -30- megértésére hogyan kell – fejlődnünk?

Emlékszem egy gyermek folytonos kérdéseire, ki hallott valamit gonosz álmokról. Hetekig nem tudott megnyugodni azon, mi is az a gonosz álom, hol lakik, mit csinál, szerette volna ismerni egész természetrajzát és mindezekre a kérdésekre nem tudtunk olyan feleletet adni, melyet megértett volna.

Hasonló helyzetben kellett lennie egykor az embernek is. Bizonyára sejtette, hogy több veszi őt körül, nemcsak a látható világ, de hogy milyen az a másik, az a láthatatlan, azt nem tudta elképzelni a tökéletes földgöröngy.

Ekkor eljutott az első fogalomhoz. A régi hagyomány azt mondja, hogy ez a «rossz» fogalma volt. Semmi sem olyan valószinű, mint ez. Valamennyi fogalom közül legérezhetőbb a «rossz». A rossz tulajdonképpen félig anyagszerű, mert az érzékiség világában semmi sem oly érezhető, oly igazán szembeszökő, mint a rossz.

A rossz még testi alakot is ölthet és felléphet mint betegség, ellenségeskedés, háború és gyilkosság. A fogalmak közül a gonosz mindenesetre a legalsóbb fok, de a legalacsonyabb egy rengeteg nagy világban, a szellem világában.

Az ember nagyravágyásában tulajdonképpen tovább ment, nem akarta tudni, mi a szellem, a gondolat és a fogalom. És képes volt arra, hogy ezt ne tudja, mert még nem volt eléggé kifejlett rá, de tudni akarta, nemcsak azt, mi a «rossz», hanem azt is, mi a «jó».

A rossz nyilvánvalóan a «nem», de a fejlődés az «igen»-ből ered. A «rosz»-szal sohasem -31- elégszik meg. A «jó»-t követeli. De a «rossz» valósággá lett, a «jó» fogalommá.

Ez már nagy lépés volt előre. Sokkal nagyobb, mint közönségesen hiszik a földön. Egy más lénynek sincs képzete a «jó»-ról, vagy a «rossz»-ról. Tulajdonképpen minden jó volt, amit a földön meg lehetett nézni. Jó volt, mert volt, az ember is jó volt és tökéletes, de ez a tökéletesség öntudatlan, czéltalan és kellem nélküli volt, tompa, gondolattalan természetesség, meztelen, paradicsomi ártatlanság. De az ember nyomára jutott az első gondolatnak és a fogalomképzés megindult. Ezzel olyan fordulat állott be, milyet ez a bolygó addig még nem élt.

Ezzel persze a legtökéletlenebb lénynyé lett az ember. Minden jó és helyes volt és változatlan maradt jóságában. Csak az ember hagyta el. Ez tulajdonképpen nem volt nála «hiba». Tökéletesebbé akart lenni, amikor belépett a fogalom világába és csak ekkor lett igazán tökéletlenné, mert látta, hogy ezzel a lépéssel egy egészen új létnek legalsóbb fokára került.

Előbb a legmagasabb fokon állt az érzéki világban, most pedig a legalsóbb fokon a szellemi világban. De benne előre nyomult a fejlődés. A legsilányabb tökéletlenségben állandó vigasza maradt az embernek, hogy egyedül ő benne van elhatározva a haladás. Minden más állva maradt érzéki jóságának fokán. Egyedül ő törtetett előre és tudatosan vagy öntudatlanul új létének teljes tökéletlenségét vette ráadásul.

Nem ő nyomult előre, de őt szorította az a rejtélyes lét, mely minden megjelenésében titokzatos czélt követ, mely – amit fel szabad -32- tételeznünk – egy olyan tökéletesség, minőt ma még nem is sejtünk.

A fejlődésnek sok-sok létrafokot kellett meghágnia. Az már nagy eredmény volt, mikor az első folyékony és első szilárd anyag létrejött, amikor a láthatatlan hydrogén és láthatatlan oxygén az első látható vízcseppben egyesültek és az első sójegecz meg az első kavics megjelent. Ezzel megint el volt érve egy fok, az első kristály – egy szám lett láthatóvá. Hiszen a szám már fogalom, a szellem bizonyítéka. Azután jött az élet az első sejtben és végül az emberben az első öntudatos gondolat, a szellem az anyagnak, a húsnak és vérnek formájában.

Vajon megáll-e ez a rejtélyes előretörekvés utja közepén és otthagyja-e az embert a rosszban és a tökéletlenségben, egyszóval a legalacsonyabb szellemi fokokon, vagy pedig tovább halad és nem nyugszik addig, mig a végső czélt el nem érte.

Tulajdonképpen csak időre van szükség, semmi másra, csak időre. A győzelem bizonyos. És ha nem is látja meg közülünk mindenki a győzelmet látóérzékével, mégis legalább egy szeme a keletkezés hosszú lánczának és mint ilyen, szükséges és nélkülözhetetlen.

Ma tehát két tökéletesség között állunk. Az elsőt, az érzékit, a paradicsombelit magunk mögött hagytuk, az ujat, a szellemit még nem értük el. Ennek következtében mi vagyunk az egyetlen tökéletlen lények ezen a bolygón, kik csonkaságunkat és vajudási fájdalmainkat nagyon is érezzük, de egyszersmind az egyedüliek, akikben megvan egy olyan tökéletesség csirája, mely -33-

Ennek az alakulási időnek szenvedései nem érnek fel azzal a nagyszerűséggel, melynek bennünk kell megnyilatkoznia és ma csak ez tölthet el minket örömmel és vigaszszal. A legboldogtalanabb lények vagyunk és egyuttal a legboldogabbak is.

Nagy boldogságunk már ma is abban van, hogy egyáltalán tudunk boldogtalanok lenni. Ki más tud e föld kerekségén boldogtalan, bünös lenni, mint az ember? Ezért aztán senki, sem a nap, sem a hold, sem valami csillag vagy élőlény nem tud olyan boldog lenni, mint az ember. Boldog az a nép, mely ujjongani tud! Boldog az az ember, aki nevetni és sirni tud! De hogy mivé lesz egykor az ember, – azt el sem lehet képzelni!

A jó és a rossz.

Két sark között fordul a mi alakulásunk. Ez a két legnagyobb ellentét, melyet ismerünk: a jó és a rossz. Többek, mint puszta fogalmak. Hatalmak.

Egyáltalában az a sajátsága a szellemnek, hogy nem fogalom, hanem erő. Ezért nagyon valószinü, hogy mind az, amit erőnek nevezünk – még az is, mi az anyagban rejlik – nem más, mint a szellem lendülése, vagy gondolat. Igen, maga az anyag is talán csak azért oly rejtélyes és érthetetlen, mert a szellemnek megtestesülése, melyet gondolatok mozgatnak. Ezeket a gondolatokat pedig azért tartjuk változhatatlanoknak, mert arasznyi létünkben változhatatlanokúl találtuk ki őket és mert még egyideig erőtlenül állunk velük szemben és ezért a magunk gondolkodása -34- tette tette őket változhatatlanokká. Ha a szellemben hinnénk és nem az anyagban, akkor valószinüleg kiderülne, hogy az anyag a folyó, a hullámzó, a változó és hogy a szellem kormányozza gondolatai irányában. A létnek kell hogy legyen egy olyan foka, amelyen az anyag épúgy engedelmeskedik az egyes ember akaratának, mint ma az úgynevezett örök és megmásíthatatlan természeti törvénynek.

Egyelőre még nem vagyunk ennyire. Nincs is semmi értelme, hogy erről ábrándokat szőjünk. A valóság ugyis túlszárnyalná minden esetben. Mi egyelőre még egy alakulásban mozgunk, melyet két ellentét, a jó és a rossz kormányoz, melyek épp úgy hajtó erők, mint a pozitiv és negativ elektromosság. Hiszen az egész természet egységes.

Minden lépés előre, mit az emberiség megtesz, kiváltott ereje a jónak, de mialatt létrejön, belevegyül a rossz. A rossz az elégedetlenséget ereszti szabadjára az emberben, mert látja a tiszta jót és érzi, hogy szellemileg hozzátartozik és igy megint egy lépést tesz a jó felé. Még ott is, ahol a rossz látszólag mindent kizsarolt, csak a jó ereje terjed a talajban, mely végtére bizonyosan kihajt, többnyire ott, ahol nem is várják.

Az emberiség minden fejlődésében, mely azóta ment végbe, mióta a gondolatnak, a szellemnek világába belépett, ez a két hatalom működik és alakította történelmünket. Tehát az első gondolati dolgok, melyekkel érintkezésbe jutottunk, termékeny hatalmaknak bizonyultak. Micsoda erők működnek tehát a szellem birodalmában?

Ezt a magunk élete történetéből is láthatjuk. -35- Ha az ember jót gondol, a jó uralkodó hatalommá lesz, melyben az ember egész környezete osztozik. A rossz gondolat meg rossz világot nemz az ember körül és a romlás hatalmává lesz. Tehát el sem képzelhetjük, milyen fontos az ember alakulása szempontjából az ő gondolatvilága. Minden gondolat erő, mely képes volna arra, hogy az anyagra átalakítólag hasson, mint a szélvész a hullámokra, ha rögtön nem tennék hatástalanná más szellemi erők. De felettünk mindazonáltal megtartja hatalmát és nagyon fontos, hogy az élet gondolatai, jó gondolatok környékezzék az embert és keletkezését és töltsék be lelkét, nem pedig rossz gondolatok, sötétek, feketék. Ezek nagyon hamar jelennének meg benne vagy körülötte bajok alakjában.

Másrészt azonban az is világos, hogy jövendő tökéletességünk magasabban áll, mint a jó és rossz, vagy hogy ebben ez a két hatalom a lét olyan harmóniájában növekszik, mely az ellentéteknek egymással való szembeszállását nem engedi meg. Tökéletességünknek a szellem világában olyannak kell lennie, mint amilyen volt az előbbeni tökéletesség a testiség világában. Tökéletes testi forma voltunk, tökéletes szellemi forma leszünk. Ebben a testiségnek is ujjá kell alakulnia, mindenek előtt teljesen a szellem hatásköre alatt kell állnia.

Tehát nem is beszélhetünk jó vagy rossz emberekről. Ilyen nincs is. A jó és a rossz az előre irányuló mozgás erői, de nem önálló szellemek, tehát nem emberek. Eszközök, nem személyek, szinek, nem lényegek.

Sehol sem értették meg az embert ott, ahol a -36- jók és a rosszak osztályába sorozták. Ma ugyan mindent e mérték szerint osztályoznak egy bizonyos erkölcsi felfogás szempontjából. Innen van, hogy a legtöbb ember kesereg, hogy nem értik meg.

És nem is értik meg. Minden ember előtt ott lebeg egészen világosan a tökéletesség világában mutatkozó valódi alakjának képe. Továbbá mindenki egészen pontosan tudja, hol fogyatékos a tökéletesség valódisága és tudatosan vagy öntudatlanul szenved emiatt. Ha rossznak korholják, vagy, ami szinte még kellemetlenebb, jónak dicsérik, lényét mindkét esetben – félreértették. A tökéletességre rendelve és alakulásának mértéke szerint többé vagy kevésbbé roszszal van borítva, de lénye egészen más, mint a rossz vagy a jó.

Talán jobban meg lehet érteni ezt egy példán. Ha ma élne néhány tökéletes ember a föld hátán, valódi ember, olyan, amilyen mindnyájunk előtt lebeg bensőnkben, nem sok idő multán elárasztaná az emberiség tömegeit a tökéletesség világossága, mely mindenkit ellenállhatatlanul beragyogna, meggyógyítana, megmentene. Azonban, ha valódi emberek helyett csak jó embereket sikerülne nemzeni és mi többiek volnánk ezek mellett a rossz emberek, akkor elviselhetetlen helyzet alakulna ki, egy pártellentét, mely elképzelhetetlenül szörnyüséges volna, ha a «jó» emberek száma nagyon megnövekednék. Szerencsére ez sohasem állhat be, mert a jó és a rossz a valódi ember szellemi magaslata alatt áll.

Azt is megértjük, hogy a fejlődés lassú és -37- éppen úgy szüksége van évezredekre, mint az élő sejt fejlődésének. Most már az a fontos, hogy az első lépés az érzéki tökéletességből a szellemi tökéletesség felé a «rossz»-nak gondolata volt. Innen van, hogy az érzékiség és a «rossz» közeli rokonai egymásnak. Mennél jobban közeledünk a szellem felé, annál közelebb kerülünk az érzékiséghez, annál közelebb vagyunk a «rossz»-hoz.

Ez oly érthető, hogy sok jóhiszemű ember azt gondolta, hogy az érzékiséget teljesen ki kell irtani, hogy megmeneküljünk a «rossz»-tól és közelebb jussunk a «jó»-hoz. Persze, ez nagy tévedés. Hiszen nem jó embereket kell tenyészteni, hanem valódi embereket kell létrehozni.

A valódi ember uralkodik érzékein, de nem irtja ki őket. A pusztán jó ember talán böjtől, zabolázza testét, a valódi ember istentiszteletté avatja az evést és ivást. A pusztán jó embernek mindenütt van nyesegetni, tiltani valója, egyre alapítja az egyletecskéket az ilyen vagy olyan baj orvoslására – a valódi ember életerőt fejt ki, szabadságot és erőt teremt maga körül és ebben a levegőben ellebben a halál minden árnyéka.

Egy azonban igaz. Hiszen minden állat- vagy növényfaj mutat visszaesést az ősi állapotba. Ezt atavizmusnak vagy csökevénynek nevezik. Az ember is mutat folytonosan és mindenütt ilyen visszaesést.

Csökevény ránk nézve az, ha az állati állapot mutatkozik. Ennek mértéke szerint leszünk anyagilag megkötöttekké. Az állat még egészen megkötött és megkötöttségében jó, olyan jó, amilyen jó az állat lehet. Megkötöttségében egészséges is, -38- jól érzi magát, mert érzése pontosan megtanítja, mit kell tennie, mit kerülnie. Nem is akarhat mást, csak azt, amit kell. Ezzel szemben az ember alapja a szellem. Ez azonban korlátlan uralmat jelent az anyag fölött. Ma már képes arra, hogy mást akarjon, mint amit kell. Mivel azonban csak félig szellem, helytelenül bánik az anyaggal, «bűnt» követ el és ez lesz forrása szenvedésének, mivel valótlanság. A bajok féligazságaink kifejezői.

Az ilyen visszaesés minden egyes esetben a régi érzékiséget juttatja fokozottabb mértékben érvényre. Természetesen a «rossz» érzése van meg ilyenkor bennünk. Ahol igazi haladás van, ott a szellem kezében van a kormánypálcza és a vivmányok mind a «jó» zászlaja alatt sorakoznak.

Ma az érzéki és szellemi között a középen élünk, ezen alapul mindaz, ami jó és rossz bennünk, de nyilvánvaló, hogy a szellemlény diadalmaskodni fog az érzéki lény fölött. Akkor majd kiegyenlítődik bennünk a jó és rossz és megbékélésük egy sajátossága lesz a valódi embernek. Mért fog a szellem győzni? Mert a történelemben, amennyire azt ismerjük, folytonosan ért el eredményeket s mert a fejlődés nem állhat meg.

Szellem és hit.

Folyton csak a szellemről beszélünk és majd elfeledtük, hogy manapság végtelenül sok ember nem ismeri el, hogy van szellem. Nagyon ártatlan és ártalmatlan felfogás. Senkinek sem közönbös annyira, mint éppen a szellemnek. Ha ezek az emberek bizonyos idővel előbb éltek volna, azt -39- mondták volna: szilárd anyag, cseppfolyós anyag ostobaság, ilyen nincs. Vagy egy más időben: eleven anyag – bárgyuság. Mért ne mondanák ma: nincsen szellem.

Ha van szellem, akkor neki árt legkevésbbé, ha azt mondják, hogy nincs. Mit tennénk mi, ha valaki tagadná létünket? Azt hiszem nem boszankodnánk ezen, hanem alkalomadtán megragadnók az üstökét és igy figyelmeztetnők barátságosan arra, hogy vagyunk. Meg szeretnék hivni minden ilyen embert vacsorára, hogy kocczintsak vele mindkettőnk egészségére. Ez oly kedves alkalom volna a megismerkedésre, hogy mint legjobb barátok válnánk el.

A szellem világában kevesebb volna a humor? Azt mondta egyszer valaki: Aki megteremtette a békát, – nem volt abban humor? A szellem egyszer elbájoló és lelkesítő módon fogja magát megismertetni. Aki azt hiszi, hogy a szellem nevében fel kell háborodnia azok ellen, akik a szellem létét tagadják és materialistának meg nem tudom minek szidalmazná őket, mindenesetre arról tenne tanuságot, hogy nagy a gyengesége és kicsi a hite a maga igazságában. Az ugynevezett materialistában sokszor több a szellem, mint haragvó ellenében.

Ha napvilágnál nézzük, nagy hálával tartozunk az ugynevezett materialista meggyőződésnek. Ez a meggyőződés a természet bizonyos irányu megfigyeléséből és az anyag vizsgálatából eredt. Senki sem tanított meg annyira, hogy pontosan és gondosan megfigyeljük a természet jelenségeit, mint az a tudomány, mely mindazt tagadta, amit nem tudott bebizonyítani. Régebben -40- szivesen folyamodtak szavakhoz és hipotézisekhez, ha az érzékfelettiről volt szó és ezért évszázadokon át hamis képzetsorokban éltek. Most azonban minden megváltozott. Sokkal gondosabbak vagyunk megfigyeléseinkben és azért érettebbek a megismerésben, mint régebben. S ezért nem utolsó sorban tartozunk köszönettel a becsületes, fenkölten gondolkodó materializmusnak.

Van persze egy másik, gondolattalan, fecsegő materializmus is. Ez a törzsasztalok álláspontja, melyről nem érdemes beszélni. Éppen olyan boldog hitében, mint egy régebbi, de még ma is meglevő fajtája a régi hitnek, mely engedelmesen elgajdolt mindent, amit előénekeltek. Csak a szine más, lényege egyforma.

Az igazi materializmus nagy, leküzdhetetlen igazságszeretetnek volt a folyománya. Sok okunk van rá, hogy hálásak legyünk iránta kiméletlen vizsgálódásai miatt az igazság érdekében. Talán éppen ott működött leghatalmasabban a szellem, ahol a legbuzgóbban tagadták létét.

Egy föltétlenül bizonyos. Mathematikai bizonyítéka nincs a szellemnek, mert nem tudjuk megmagyarázni. A mathematika csak olyan nagyságokkal bizonyít, melyeket ő maga teremtett. A természetet, az anyagot, az életet, a szellemet azonban nem mi teremtettük, tehát nem is magyarázhatjuk meg. Megvannak és mi többet nem tehetünk, csak megjelenésük formáit irjuk le.

Az ember tudvalevőleg csak a tapasztalati tényeket ismerheti meg, csak ezekbe találja bele egy kissé magát. Hogyan volnánk képesek mi, kik félig anyag, félig szellem vagyunk s nagyon messze valódi tökéletességünktől, mely tisztán -41- szellemi, – hogy volnánk képesek ma megállapítani azt, van-e szellem és mi a szellem!

Egy egysejtü lény nem állapíthatja meg, mi az élő és mi a holt anyag. Nagyon is kezdetén van az életnek. Az ember is nagyon a kezdetén van még a szellemnek. De azt nagyon jól meg tudjuk különböztetni, mi az élő, mert magunk mutatjuk az élet legmagasabb formáját.

Ennyi bizonyos. Ha a fejlődés egyáltalában a megkezdett uton megy tovább, egyre jobban kell érvényre juttatnia a szellemet. Épp úgy, ahogy az élet az anyagban megjelenni törekedett és egyre magasabb formákat vett fel és máskép nem is cselekedhetett, mert egy magasabb törvénynek engedelmeskedett, – épp úgy cselekszik majd a szellem is. Csak ily módon és igy a legjobban lesz észrevehetővé és nyilvánvalóvá.

Ugy látszik, hogy a szellemben, mint a lángban, megvan az az eleven törekvés, hogy tanuságot tegyen magáról az anyagban. Egyre észrevehetőbben fog szemünk elé nyomulni. Minden emberi gondolat, szerszám, egész történelmünk bizonysága a szellemi erő gyarapodásának, mely nekünk talán lassú, de állandó és biztos.

Igen, veti ellene ellenfelünk. Ezt mi is tudjuk. De mi egy olyan szellem létét tagadjuk, mely független az anyagtól. Mi tagadjuk az önálló életet, az önálló szellemet, azt a gondolaterőt, mely el van oldva az anyagi kapcsolattól.

De mi volna, ha mindaz, amit anyagnak nevezünk és annak minden nyilvánulása csak a szellem formája volna? Lehetetlen, hogy két homlokegyenest különböző ősanyag legyen, szellem és -42- anyag, minden létezőnek alapjában egy nagy egységnek kell lennie, mert egységesen nyilatkozik meg. Szellem és anyag egykor majd úgy nyilvánul meg, mint egy világlét két eleme, akárcsak a pozitiv és negativ elektromosság, a jó és rossz és minden páros erő. A két sark-erőnek, a szellemnek és anyagnak együttműködését feltételezi a jelenségek látható világa alakulásában és fejlődésének soraiban és magában véve egység.

Ez egyre világosabbá lesz. Ha pedig valahol nem világos, az sem baj. Minden bizonynyal világosabbá lesz. Hiszen alakulási folyamban vagyunk, mely mindig újat, egyre nagyszerűbbet sodor szemünk elé és amely nem nyugszik addig, mig az ember megint tökéletes nem lesz.

Mért van jogunk ezt hinni? Mert tagadhatatlanul világos az emberiség, egész bolygónk történelméből, hogy mindig nagyobb és tökéletesebb áll elő a kisebből és tökéletlenebből. Mert az emberben felragyogott a szellem az első gondolatban, melyet sikerült elgondolnia és mert magunkban hordjuk az emberi tökéletességnek elpusztíthatatlan képét, mely nem nyugszik addig, mig valósággá nem lesz.

De sokkal fontosabb a kérdés: Mit tegyünk hát mi, emberek? Vitessük magunkat a keletkezési folyammal előre, a szellem felé és igtassuk bensőnkben a szellemet jogába az anyaggal szemben, tartsuk erősen a tökéletest gondolatainkban és tagadjuk meg, vessük el a tökéletlent. Semmiféle munka nem hiába való ezen a területen és minden ember hivatott munkatárs és értékes segítő. Előbb csak a természet működése volt ez, mely teremtett, ma az emberben -43- a szellem is munkába állt, mely minden egyes embert méltányol és megbecsül, mint munkatársat.

Nagy a jelene az embernek, ennek a lénynek, mely keresi valódi tökéletességét. Sokkal nagyobb a jövője az emberiségnek. Egy szóval lehet meghatározni: a szellem uralma az anyag felett, az igazságé a hazugság felett, a tökéletességé a tökéletlen felett. Egyedül jogosult és jutalmazó tartalma minden egyes ember életének, hogy magát és minden erejét ennek a czélnak szentelje. Mi vagyunk ma a legfontosabb emberek, akiken keresztül halad minden erő az emberiség jövendője felé. Mi vagyunk ma minden tökéletességünk mellett pótolhatatlan szeme az alakulás hosszú lánczának, mely nélkül egyáltalában nincsen czél. A minden időkben élő nemzedéktől függ az ember jövője.

Vallás és fejlődés.

A természetrajz félreérthetetlenül tanítja azt, hogy az emberiség jövője a szellemben rejlik. A teremtés nagy szándéka nem az, hogy tökéletes érzéki lényeket hozzon létre, hanem, hogy tökéletes lelki lényeket. Annyira már megvalósítottuk ezt a tervet, hogy tartalmáról világosan tudunk magunknak számot adni. Azonban éppen oly világos előttünk az is, hogy a czélt még nem értük el. Már látjuk magunk előtt körvonalaiban, minden erőnket meg tudjuk feszíteni, hogy közeledjünk hozzá, de részleteit még nem látjuk teljes valósággal és éppen oly valószinü, mint természetes, hogy utunkban sokszor félrelépünk és sok nagy balsiker ér még minket. Tökéletesekké kell lennünk, de nem vagyunk tökéletesek. Még nem.

Amint az emberiségben megvillant a fenségesebbnek sejtelme, bekövetkezett a természeti törvény bizonyosságával a törekvés, hogy ezt a fenségesebbet el is érje. Ezeket a törekvéseket érzékelteti az emberek vallása.

A vallás nem viszonya az embernek az Istenhez. Ez a viszony örökkévaló és változhatatlan. A vallások azonban, tudjuk, változók és időlegesek. Csak azt jelölik meg, hogyan fejezte ki az ember -48- sejtelmét Istenről és hogyan törekedett Isten felé, szóval a vallások az embernek Istennel való viselkedését jelölik meg.

A vallások is csak abban az időben keletkeztek, még pedig abban a pillanatban, mikor az ember megszünt tökéletes érzéki lény lenni és megvirradt benne a sejtelme a szellem világának, mint tulajdonképpeni hazájának és hivatásának. Vallásosan beszélve azt kell mondanunk: A bűnnel együtt jött a vallás, vagy Pál szerint: A bűn miatt jött a törvény. Igy nevezi a nagy apostol a vallást. Aki őt ma meg akarja érteni, irásaiban mindenütt beleigtathatja a «vallás» szót a «törvény» szó helyébe. Ugy tünik fel majd, mintha modern irást olvasna.

A különböző vallások alakulásának története a lelki fejlődés területén teljesen megfelel a fajok alakulása történetének a test fejlődésében.

Legtöbb olvasóm valószínűleg meg van győződve arról, hogy a kereszténység a vallás legmagasabbrendű formája. Azt is gondolhatja esetleg, hogy a kereszténység az ember a vallások között. A valóságban lehet is a legemberibb vallás, legalább legfejlettebb fajaiban.

Ha már most a vallások együtt jöttek létre az ember uj tökéletességével, melynek a szellem elérése a czélja, akkor világos, hogy el is kell tünniük, mihelyt az ember a tökéletességet elérte. Mennél tökéletesebbé lesz az ember, annál inkább játszszák a vallások az elkorcsosult tagok és csökevények szerepét.

Jelenleg azonban hatalmas eredményt jelölnek meg a fejlődésben és az alakulás folyamában egyre fejlettebb alakokat vesznek fel, mig a lelki -49- meggyarapodás őket is túl nem szárnyalja és el nem hagyja. Mert nem lényegek, hanem csak árnyékok és formák. Nyoma az előrehaladásnak, de nem maguk az előrehaladások; mozdulata, erkölcse, szokása és tana az igazi szellemi életnek, de nem ők az élet a szellemben.

Felette vigasztaló az emberiségre, hogy minden része kivétel nélkül átlépte már a vallás alsó határát. Tudomásunk szerint egyetlenegy nép sincs, mely vallás nélkül él. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy az emberiség egy része sem áll már a tökéletes érzéki lény fokán, hanem, hogy mindenki, többé vagy kevésbbé tudatosan, magában hordja már a szellem csiráját és hogy a «jó» és a «rossz» vonzva és taszítva mindenkiben működésbe hozta hajtó erejét.

Ez kimondhatatlanul nagy eredmény, mely minden másnál jobban bizonyítja az emberiség egységességét és benső összetartozandóságát. Hogy az emberek kialakulása egységes volt-e, azt természettudományilag nem lehet bebizonyítani. Sőt nyomatékosan kétségbe is vonták. Az emberiség léte minden bizonynyal egységes. Ezt bizonyítja a vallás. Azért látszik a lelki szem előtt az alakulás egységesnek. Hanem bizonyára azt sohasem lehet majd tudományosan bebizonyítani vagy megczáfolni.

De más oldalról meg kell engednünk, hogy az emberiség egyik része sem lépte még át a vallás felső határát. Még egy nép sem jutott a lélek vallásnélküli tökéletességének állapotába. Nem is tételezhető fel, hogy a fejlődés valamikor is megengedje, hogy egyesek ennyire előre jussanak. -50-

Abban a pillanatban, amidőn bizonyos számu ember, még ha kis nyáj volna is, – valaki azt mondta, ha tizenketten volnánk is – belépne a lélek tökéletességébe, ezek nem nyugodhatnának addig, mig ez a szabadság mindenkinek közjavává nem válik.

És erre volna is hatalmuk, mert a lélek ragályosabban működik minden bajnál és betegségnél és minden embert beleragadna az életbe. Ez is az emberiség egységességét mutatja.

De bárhogy áll is a dolog, a fejlődés fokmérőjének tekinthetjük a vallást. Sok vallás eltünt ugyan, éppen úgy, mint sok faj is, de általánosságban megvan a természetnek az a törekvése, hogy a lelki fajok itt is szép csendesen megmaradjanak egymás mellett, úgy, hogy a föld vándorló vallásmuzeumot is mutat, mint ahogy élő növény- és állatmuzeum van rajta. Mai vallásaink együtt keresztmetszetei a vallási fejlődés lánczolatának az ősi kezdetektől fogva.

Ha pedig a vallás alakulási nyoma a szellemnek, akkor egyuttal tanuja és kifejezésformája tökéletességünknek és alakulási kisérleteinknek. Ha nagyon alacsony fokon áll, akkor Istenről és a szellemről alkotott fogalmai is alacsonyfokuak, akkor súlypontja a mozdulatokban és külsőségekben van, külső fényre és csillogásra törekszik s lehetőleg nagy zajt csap. A műveletlen ember örömének nyilvánulása lármával jár, mozsárdurrogással, kiabálással, dobpergéssel stbivel. Igy hát az alacsony fokon álló vallás sem lehet meg érczczel vagy faeszközökkel előidézett erős hanghullámok nélkül. -51-

Ha a vallás fokozatosan feljebb kerül, emelkedik Istenről alkotott fogalma is, súlypontja pedig a tanításokra és a belső életre esik, külső fellépése egyszerűbb lesz, lemond a csillogó díszruhákról, a zaj, lárma, ünnepi méltóságos és bensőséges énekké szelidül. A művelt ember lárma és mozsárdurrogás nélkül is tud örülni s örömét csak felragyogó szeme árulja el. Lelke is lárma és mozdulatok nélkül emelkedik a magasba.

Minden vallás két szükségletével tesz tanuságot tökéletlenségéről, melyek nélkül meg nem lehet, melyek azonban nagyon távol állanak bensőleg a tiszta szellemi élettől. Első szükséglete az ismétlés. A religio szóról-szóra azt jelenti: ismétlés. Szertartásos olvasás, mindig újra meg újra ugyanannak olvasása, – ezt jelenti a religio, a vallás.

Ez nagyon jellemző. A vallásban különböző alakulási kisérletek vannak a szellemi életre. Ezt az életet az emberiségnek előbbre haladt tagjaitól kell megtanulnia, kik a vallást maguknak kigondolták s aztán be kell vésnie elméjébe, megszoknia a végtelen ismétléssel. Az embereket egyformán idomítják a szellemre. Ahol azonban idomítás van, ott rendszerint nyoma sincs a szellemnek, mondta egyszer valaki.

Mindazonáltal nagy érdemük van a vallásoknak fejlődésünk körül. Állandó nagy hatóerők voltak, melyek a szellemi életet ápolták. De az egészen világos: ha nem a közvetlen lélekből jön valami, ami kiemel a tompa tömegszokásokból, akkor sohasem jutnánk ki a vallás utain egy holt pontból. Szellem és vallás úgy cseng egymás mellett, mintha az ember lassú hirtelenségről beszélne. -52- A vallás alakulási kisérlet s ezért van is létjogosultsága s kifejezésre juttathatja szertartásait, de azért a vallás még nem alakulás és növekedés.

A másik szükséglet, melynek szintén nincs köze a szellemhez, és amelyről egy vallás sem mondhat le, a pénz. Minden vallás koldul. Ebben a tekintetben az anyag uralma alatt állanak. A szellem meg ellenkezőleg uralom az anyag felett, tehát függetlenség a pénztől. De ez is jellemző. A pénz hatalom, világi hatalom. Aki pénz nélkül nem állhat meg, arról tesz bizonyságot, hogy anyagi erőszakoskodás alkalmazása nélkül ügyét nem viheti keresztül.

A vallások tehát – közöttük ebben kivétel nincsen – nem igazi területei a léleknek, hanem az anyagon belül állanak, de természetesen, nyomok azon az uton, mely az anyag fölé vezet. Aki átszellemült tekintettel bolyong ebben a nagy vallásmuzeumban és tanulmányozza azt, az nem nézheti megindult mosoly nélkül mindazt a csodálatos alakulási kisérletet, melyek azonban mégsem alakulások. Mintha az ember gyermekeinek játékos polczát nézné, mely mindenféle haszontalan lim-lommal van megrakva. Igen, igen, a játék is alakulási kisérlet s alapja nagyon komoly. De mégis csak játék.

A gyermeket sohasem szabad megzavarni játékában. Ez gondolattalan durvaság. Az embert nem szabad bántani vallásában. Ennek sem czélja, sem értelme nincs. Aki az emberen segíteni akar, annak életben kell részesítenie őt, tiszta lelki életben. Akkor aztán magától hull le róla a vallás. -53-

Minden vallás egyuttal keresztmetszete a fejlődésnek. Sokáig lesznek még olyan emberek, kik e határvonal alatt maradnak. Ezek számára a vallási gyakorlat a lehetséges haladás az élet felé. Azért hálával tartozunk a vallásos gyakorlat mestereinek, hogy oly sok silány értéket a magasba emelnek. Azoknak a szellemeknek számára azonban, kik a határvonal fölött állnak, a vallás hanyatlást jelentene. Ezeknek azon kell lenniök, hogy minél magasabbra nőjenek a vallás fölé. Ez még nem megvetése a vallásnak. Egy ember sem veti meg gyermekkorát. Ellenkezőleg szivesen és örömmel gondol rá vissza. De többre kell vinnie.

A vallásellenes irányok és törekvések rendszerint nem jelentenek haladást s nagyon hamar megbénulnak valami kimondhatatlan unalomban. Az előretörtető emberiség magától, minden durva keménység és erőszakos átmenet nélkül nő ki a vallásos formák világa fölé. Lélekre, isteni közvetlenségre van szüksége és végül magától is messze maga mögött hagyja a vallást. Ez csak játéka a fejlődésnek.

A vallási összeférhetetlenség.

Az is sajátsága minden vallásnak, hogy kölcsönösen nem szenvedhetik el egymást. Természetes. Hiszen a vallások ismertető jelei tökéletlenségünknek. Ha a vallások tökéletesek volnának, akkor minden vita épp oly tárgytalan volna előbbrevalóságukról, mint róluk magukról is.

Tulajdonképpen annyi vallásnak kellene lennie, -54- ahány ember van, azaz helyesebben, egynek sem. Ez volna a tökéletesség állapota. Mivel azonban még nagyon messze vagyunk ettől – mi mindnyájan, ma élő nemzedék – nem dobhatjuk sutba a vallást, ráadásul azonban el kell fogadnunk a vele járó tökéletlenséget, féltékenységet és czivakodást is. Mindez már hozzá tartozik lényegéhez.

Tudvalevőleg két erőkifejtés között mozog az egész természet. Az egyiket létért való küzdelemnek nevezzük, ez a tagadó folyam; a másik a létben való segítség, az együttérzés, amelyben a természet úgy munkálkodik, hogy társas helyzetbe hozza az élőket, hogy egymás segítségére legyenek, mint pl. a virág és a méh. Ez az igenlő folyam. E két áramlat hozza létre azt, amit mi fejlődésnek nevezünk.

Természetesen ez a két áramlat is benne van a lelki fejlődésben. Mert a természet egység. A létért való küzdelmet a vallások vivják. Az együttérzés a szeretet érzése, mely igazán akar segíteni és maga is munkába áll a keletkezés érdekében. Mindkét áramlat létre hozza az emberiség erejének nyilvánulását és szellemi haladását.

A mi feladatunk az volna, hogy mai jelenünkben megtaláljuk az igennek, az együttérzésnek folyamát; mert a tagadás folyama úgyis elég szembeszökő. Haladás csak azzal jön létre, ha mindkét folyam hat.

Igazán nincsen-e eszköz a vallási czivódások elnémítására, anélkül, hogy ezzel felbomlásra ne kényszerítenők a vallásokat, melyek görcsösen ragaszkodnak fenmaradásukhoz és bizonyos fokig meg is kell maradniok? Vagy ha ez a béke -55- lehetetlenség – nincs egy út sem, mely legalább odavezetne, ahol a vallások elviselhető viszonyba jutnak egymással?

Ha mindnyájan nyugodtan gondolkodnánk a vallás lényegén és jelentőségén és tudnók, hogy a vallás nem önczél, legfeljebb csak eszköze az igazi szellemi élethez vezető haladásnak, akkor hamar megértenők egymást. A nagy alakulás egyedül uralkodnék rajtunk és mi elég erősek volnánk ahhoz, hogy egymás utjait és módjait megtürjük és elviseljük.

Ámde ehhez a nyugodt szemlélődéshez nem egyhamar jut el a többség s a vallás maga is akadályozza ebben. Mindegyik vallásban van valami megkötöttség és nehezen tűrik el, hogy az ember bensőleg függetlenítse magát tőlük. A vakbuzgóság következtében, melyet könnyen hoznak létre, sokakra nézve betegségekké válnak, melyekből nehéz felépülni. Sokakat nem előbbrevisznek, hanem akadályoznak a lelki életre irányuló fejlődésük útján. Igy éppen az, aminek egyesítenie és előbbrevinnie kellene, választ el minket sokszorosan egymástól és tart vissza a magasabb czéloktól.

Ha nézzük a mai vallási áramlatokat, különösen két nagy irány tünik szemünkbe, melyek a lelkeket egymástól elválasztják. Már nem hitvallások szerint, hanem elvileg válnak el egymástól az emberek. Egyik részök vallásosan vagy egyháziasan van hangolva és többé-kevésbbé a régi hagyományoktól függ, másik részük mindezek alól kivonta magát és tudatosan modern. Ezek azt kérdezik: Melyik világnézet méltó a mai emberhez? És ezt akarják követni. Hitnek és -56- hitetlenségnek, egyházi és modern gondolkodásnak lehetne ezt a két irányt nevezni.

Mindegyik irányban van valami jó. A régi egyházi irány az, mely ápolta a tömegben az erkölcsösséget s segítségre készen és tevékenyen törekedett behatolni a népesség minden rétegébe. Nem annyira megismerésben, mint tevékeny gondoskodásában van értékének súlypontja. Gonddal ápolja és mint ma is egyedül szükségeset, dicséri az apák hitét és gondolkodását, mely a régebbi időknek elegendő volt.

Ellentétes ezzel sok komoly léleknek modern iránya, mely a tömegekhez is megtalálta az utat és minden értéket a megismerésbe vet. A tudomány mai eredményeinek megfelelő helyes gondolkodást követel vallási dolgokban is és éppen ezért idegenedett el sokféleképpen a vallástól. Értéke a szellemben való haladás becsületes akarásában van, gyengesége, hogy túlnyomóan a gondolkodásnak, nem az életnek utján akar haladni. Pedig lélekben lenni, – az egészen más valami, mint gondolatsorokat befogadni.

Pedig éppen új életre van szükségünk. Az életnek magának kell még sohasem sejtett módon fellendülnie, nem az életről szóló tanításoknak. Az uj, igazi ember, akinek keletkeznie kell, ugy különbözzék a régi embertől, mint az élő sejt az ásványtól. Határozott irányu előrehaladásnak, uj létnek kell rajta láthatónak lennie.

És ebben segítenie kellene minden valamirevaló embernek. Kétségtelen, úgy a hívők, mint a hitetlenek, ugy az egyháziak, mint a modernek között egész sora van a rendkivül értékes szellemeknek, kik sajnos, ma csak értetlenül állnak -57- egymással szemben, sőt sokszor még küzdenek is egymással. Szükségünk volna az ő együttműködésükre. Ellentétességük megakasztja haladásunkat és kártékonyan hat rá.

Békülési kisérletek.

Vallási ellentét mindig volt az emberek között. Régebben a vallások tüzzel és vassal akarták kiegyenlíteni ellentéteiket. Mást gondolni vagy hinni, mint amit az állam megengedett, főbenjáró bűn volt. A vallások történetének véres ösvénye van az emberiség történetében. Nem is lehet másképpen. Világi hatalom és hitelv két legfőbb szükséglete minden vallásnak. De a szellem a hitelv ellen tör, a hitelv a szellem ellen. Tehát a hitelvnek a hatalom jött segítségére a szellem ellen.

A kiegyenlítődésnek ez a neme ma már meghaladott álláspont, bár a mohamedanizmusban és a különböző keresztény vallásokban még csak szendereg. De annyira már megérett az idő, hogy úgy érzi: a durva erőszak a szellem területén lehetetlen.

Emellett évszázadok óta, tulajdonképpen a kereszténység egész idején keresztül, van a békülésnek egy másik eszköze. Az ember arra törekszik, hogy másképpen gondolkodó ellenfelét bizonyítékokkal győzze meg gondolkodásának helytelenségéről és igy térítse meg. Hitviták és összejövetelek, kiformált és jól meglatolt hitvallási tételek a jelenségei az efajta kiegyenlítődési kisérleteknek. -58-

Különösen a reformáczió kora gazdag az ilyen törekvésekben. Akkor is uj idő lett. Nem egy területen nagy vivmányokat értek el és nagy felfedezéseket tettek és minden oldalról föllép a régi egyházzal szemben a követelés, hogy meg kell reformálni az egyházat fejében és tagjaiban. A potestantizmus is felállította ezt a követelést. A protestantizmus tudniillik valamikor modern irány volt.

Tehát be akarták bizonyítani az igazságot, mint ahogy a mathematikai tételeket bizonyítják. És pedig bibliai tételekkel kellett mindent bizonyítani. Föltették, hogy a biblia első szavától az utolsóig csalhatatlan, és tételeit azután úgy és ott, ahogy és ahol alkalmazhatók voltak, bizonyítékoknak használták fel, az igazságok, hitvallások és a hitelvek szövevényeit eszelték ki a gyülekezetek számára.

Sajátságos vallási alakulatok köszönik létüket ennek a vajudásnak. Valamennyi protestáns szekta és felekezet – számuk légió – így keletkezett és sok ember és közösség áll még ma is e felfogás kötelékében.

Ez természetesen már velejében hamis. Mathematikai tételeket be lehet bizonyítani, mert a mathematika már megalkotta a bizonyítási eszközöket. A mathematika megteremtette a vonal, a szög, a pont, a szám fogalmát. Azután dolgozhatott velük. A természet nem ismer egyenest, sem négyzetet, sem kört.

Az igazság területén azonban, még pedig sem a természettudományi, sem a szellemi igazság területén nincs mathematikai bizonyíték, mert nincsenek meg a mathematika elemei. Csak egy -59- bizonyíték van: az élmény. Csak az lesz bennünk tudatossá, amin mint tényen jutottunk keresztül és nem is vagyunk képesek megérteni azt, amit magunkon meg nem éltünk vagy tapasztaltunk.

A vallás területén az az igaz, ami az embert nem gondolkodásba, hanem magasabb létbe emeli. Minden hitelv és hitvallás azonban a gondolkodás és megértés körébe esik, nem az élet és lét körébe. Tehát az ember igazságával éppoly kevéssé ütköznek össze, mint a gőzhajó a mozdonynyal.

Manapság izlése szerint választhatja meg az ember vallását. Ugyan melyik a legkitünőbb? – Mind kifogástalan, mert mindegyiknek igaza van. Melyiknek van a legkitünőbb állapota? Melyiknek vannak legnemesebb tagjai? Mindegyiknek. Mindenütt találunk kiváló embereket. A vallásokon belül és kivül minden táborban találunk a csőcselék mellett rendkivül értékes embereket.

Sajnos, sehol sem találjuk meg – az igazságot. Nyilvánvaló, hogy így nem is lehet megtalálni, mert rossz az út.

Ma is ezen az úton haladjunk? Felvessük talán a kérdést: Kinek van tulajdonképpen igaza, a régi iránynak, vagy az újnak, a hitnek, vagy a hitetlenségnek, a vallásnak, vagy a tudománynak?

Hát talán üljünk össze alkudozni, nyesegessük egymást és iparkodjunk egy egyesítő vallást alapítani, olyan alakulatot, mely az egész világnak szája ize szerint való?

Van ma ilyen kisérletünk, mely úgy fest, mint a bunda májusban és még beszéltet is magáról. -60- Ez a monizmus, egy vallásféle kotyvalék tudományból és filozófiából. Nemsokára el is fog szenderülni az unalomnak szende halálával.

Nem, az út rossz. Itt egyáltalában nem lehet az igazságot megtalálni. De nekünk nagy érdekünk, hogy az elválasztott emberi lelkek egyekké legyenek, hogy fejlődésünk nagy czélját elérni segítsenek. Az emberiség szerencsétlensége és tökéletlenségének jele már magában az is, hogy egység nélkül való. Minél mélyebben merült el az anyagi létben, annál többször látogatja meg a háboru és vérontás csapása. A szellem utján felváltja a durva verekedést a vallási és tudományos vitatkozás. Igy az egymással vivott haszontalan küzdelemben sok, felette értékes erő megy veszendőbe, melyek nagyon hasznossá válnának, ha nagy feladatok megoldására szentelnék magukat együttesen.

«Békesség a földön!» ez a jelszava a szellemben való haladásnak. Általános közeledésre és közös munkára van szükségünk, mely a tökéletesség felé visz. A közeledéshez egészen más területen kell utat törni, nem a gondolkodás, hanem az élet területén.

A megbékülés alapja.

Legmélyebb alapja az emberek közti békességnek, mely nélkül egyáltalában lehetetlen az egymás megértése, a gondolatszabadság.

De ezt nem szabad félreérteni. Nem az államtól engedélyezett és rendőrvédte gondolatszabadságot értem én. Hiszen erre is szükségünk van és örülünk, hogy legalább ennek birtokában vagyunk. -61- Azt is tudjuk, hogy milyen nehéz volt kivivni s micsoda munkába került, mig a föld hatalmasságai nagy kegyesen megengedték a közönséges halandónak, hogy saját gondolata legyen és azt ki is mondhassa. Mindnyájan tudjuk, hogy még ennek a sovány kis gondolatszabadságnak is mennyi fogyatékossága van. De hogy ma – ha csak ennyire is – megvan és hogy egyáltalában van iránta érzék, már az is nagy szellemi haladás.

A gondolatszabadságnak, melyről itt szó van, egészen más az alapja. Egy pompás kölcsönösségen nyugszik. Emberekké kell lennünk, kik megadjuk egymásnak a teljes szabadságot.

Először is a társadalomban nem szabad odajutnia a dolognak, hogy valakinek gondolkodása miatt bármilyen kára is legyen. Az életben elfoglalt helyzetére nézve teljesen közömbösnek kell lenni annak, hogy keresztény-e vagy ateista, hogy konzervativ vagy liberális, klerikális vagy szocziáldemokrata lapokat járat-e. Munkakörében csak képességei és munkabirása szerint legyen szabad őt értékelni.

Ha a társadalom azt az álláspontot akarja elfoglalni, csak úgy teheti meg, ha ez a felfogás az egyes emberből indul ki. A nagy igazságok csak akkor lépnek be az életbe, ha az egyes ember tárja ki nekik az élet kapuját. Uj gondolatszabadságunk életkör, melyet az egyes ember teremt meg egész létével.

Korlátlan igazságként kell kiragyogni belőlünk a következőknek: Környezetünkben ne befolyásoljon bennünket a mások értékelésében, hogy milyen gondolatsorok között mozog az illető. -62- Gondolkodjék úgy, ahogy akar, mondja ki azt, ahogy tudja – ez csöppet se befolyásolja iránta való viselkedésünket.

Különösen a gyermekeknek kell ezt megérniök szüleikben, a hitvestársaknak és barátoknak egymásban – tudja meg mindenki, aki körünkbe jut: mindenki viselkedik annyi tisztelettel mások iránt, még nyilvánvaló tévedéseik iránt is, hogy sohasem kényszeríti őket egy olyan gondolatsor elfogadására, melyen az a másik nem tud áthaladni egész létével, vagy amelyet önként elfogadni nem hajlandó.

Hiszen nagyon egyszerű a dolog. Igazság csak egy van. Talán én vagyok birtokában és más, aki másként gondolkodik, téved. De ez csak úgy lehetséges, hogy az a más még nincs az igazság birtokában. Ha ez az igazság, akkor előbb vagy utóbb bele fog hatolni annak a másiknak az életébe is, mert az igazság nem maradhat rejtve. De ha én embertársamat ma belekényszeríteném az én igazságomba, akkor a türelmetlenség sarkalatos hibáját követném el, mert elvágnám őt egy fejlődéstől, mely felette fontos és szükséges. Ha ráerőszakolom az igazságot, úgy, hogy azt bensőleg nem ő maga találta meg és élte át, azzal csak ártok neki. Csak egyre van jogom, hogy ő is tanusítsa velem szemben azt a türelmet, melyet én tanusítok vele szemben.

De a dolog sokkal mélyebben rejlik. A gondolatsoroknak alapjában véve semmi közük sincs az ember lényegéhez.

A gondolat a lélek ruhája és úgy különbözik a mások énjétől, mint az emberek öltözete. A ruha teszi az embert, – igen, de csak külszinre. -63- Az teszi az embert, de nem teremti emberré. Vannak emberek, kik buzgó keresztények és szigorúan konzervativok, mindig a lehető legjobbat cselekszik és mondják, mégis gazemberek és képmutatók. Másfelől meg vannak tiszteletreméltó ateisták és szocziálisták. Az ember lénye a fontos, nem esetleges elveink köpönyege. Mi haszna, ha másokéval egyező gondolatsorokat nyilatkoztatunk ki, ha lényünkben különbözünk tőlük és egészen más megitélés alá esünk.

Valósággal mulatságos tévedése volt az előbbi századoknak, ami némely körben még ma is kisért, mikor az emberek abban a hitben voltak, hogy ha valaki nevét bizonyos hitvallási formulák alá irta, még ha jóhiszemüen tette is, – ezzel «lélekben való közösséget teremtett». Nem a hasonló máz, hanem a hasonló lény az alapja a közösségnek. A formulák egysége még nem jelenti a lélekben való egységet. Megjön még az az idő, mikor majd levetjük ezt a gyermekruhát. Ott viselték ezt a koncziliumokon, szinodusokon, üléseken, kongresszusokon – már ahogy ezeket a mesterséges emberi gyülekezeteket nevezik. Már nem illenek a mi korunkhoz. A jövő majd mosolyog rajtuk.

Ennek mély oka van. Mivel az igazság nem szin, hanem lényeg, azért sajátságos a hatása is. Az egész emberre hat. Egy nézet, még ha helyes nézet is, ezt nem teheti meg. Nézeteinket talán mindnyájan többször is megváltoztattuk életünk folyamán, lényegünk azonban végeredményében ugyanaz marad. Itt-ott talán haladtunk valamicskét, rendszerint ugyanazok a bajaink és gyengéink. -64-

«Az» igazság azonban teljesen átalakítaná lényünket. Erre nézetformák sohasem képesek. Még testi hatást is gyakorolna «az» igazság az emberre. Élet, egészség, béke, öröm, a biztonság érzete és rendíthetetlen bátorság jutna érvényre az igaz gondolattal. Mig ezt a hatást nem látom, addig nem hiszem el, hogy valaki birtokában van «az» igazságnak. Hogy pedig milyen gondolatsorok lakoznak benne állandóan vagy ideiglenesen, az valóban teljességgel közömbös.

Azonban az első lépés az igazság felé az, hogy mindenkinek megadjuk a gondolatszabadságot. Ez egyszersmind legjobb orvossága az ember gondolatainak, ha orvoslásra szorulnak. Mert a nézetek értéktelensége akkor lesz nyilvánvalóvá, ha nyugodtan léphetnek a világ elé. Sok ember csak akkor veszi észre, hogy micsoda elhibázott holmiba van beleragadva, ha ellenmondás nélkül kirakodhatik. Ha azonban időelőtt gyógyítási kisérleteket alkalmazunk, akkor védi ezt a silány lomot és görcsösen kapaszkodik bele. És akkor újra kárt okoztunk.

Mért érzi sok ember, mintha korlátok között szorongana és mért hajlandó a megátalkodásra? Mert észreveszi, hogy nem bánunk jóhiszemüen szabadságával és önállóságával. A gondolatszabadság az egyedüli emberhez méltó állapot és mindenkinek megvan az a joga, hogy ezt bennünk megtalálja.

És éppen azoknak, akik azt hiszik, hogy náluk van az igazság, éppen azoknak szent kötelességük, hogy a tévelygők bizalmát megnyerjék. Aki maga is vitatkozik és tolakodó, annak nem hihetjük el, hogy az ő birtokában van az igazság -65- s az nem is szerzi meg soha a bizalmat. De bizalom nélkül nem lehet az igazság hatalommá.

Ez a nagy munkatér, ahol nem tanusíthatunk elég önmegtagadást. De, ha csak néhányan is, erősen megvetjük itt lábunkat és tisztán látunk, akkor nemsokára az egész közösség birtokában lesz az igazság.

A gondolatszabadság eredete.

A gondolatszabadságot egy nagyon egyszerű meggondolás annyira magától értetődő dologgá teszi, hogy az ember bámul, mennyi időre volt és van még szüksége ennek az igazságnak, mig érvényre jut.

Mindenki könnyen beláthatja, hogy az ember egészen másvalami, mint nézeteinek összege. Azért nem is lehet annyira fontos, hogy milyen nézetei vannak az embernek. Nevelés és mindenféle életmód szabja őket ránk, de az egészséges ember kinő belőlük, mint a gyermekruhából.

Különösen a világnézetek! A világ előtt bizonyára nagyon közömbös, hogyan nézzük őt. Itt van és olyan, amilyen, de nem olyan, amilyennek mi nézzük. Nekünk a világnézet a véletlennek vagy életünk történetének az eredménye, tehát szintén eléggé közömbös. Aki az embert nézetei miatt szeretné vagy gyülölné, az összetévesztené a formát a tartalommal és nagyon műveletlenül viselkednék.

Minden világnézetnek lényegéhez tartozik az is, hogy felette tökéletlen, mert hiszen mi csak nagyon csekély részét nézhetjük a világnak. S nem alkothatunk értékesebb itéletet a világról, -66- mint amilyet alkotunk a nagy városról, ha azt padláslyukból szemléltük. A világnézetekért folyó harcz tehát hóbort, melyben sok a komikum.

Ámde kivánatos az emberre, hogy egyéni életében is fejlődésen menjen keresztül. Tehát ha helyesen akar fejlődni, nézeteit nem egyszer kell megváltoztatnia. Tudvalevőleg nem tartozik a ritkaságok közé, hogy valaki egy év leforgása alatt a legellentmondóbb gondolatsorokra jut rá. Vannak ateisták, kik buzgó keresztényekké fejlődnek és viszont. Mindazonáltal ugyanazok az emberek maradtak. Melyik állapotában szeressem tehát az embert? Talán abban, melyben úgy gondolkodik, mint én? Hiszen akkor arról tennék bizonyságot, hogy nem őt szeretem, hanem magamat és a fajtámat.

Sőt az is esztelen vállalkozás, hogy nézetekről csak vitázzunk is. Aki már vivott valaha ilyen szóharczot – ugyan ki nem tette ifjabb éveiben! – az emlékezik arra, hogy a szóharcz sohasem járt a kivánt eredménynyel, hogy az ellenfél lehangolódott, vagy legalább is nekihevült fej és mélyreható elhidegülés lett a következménye. A vitatkozás útja rossz út, mert nem emelkedik a gondolkodás korlátain túl. Nekünk azonban létre, nemcsak gondolkodásra van szükségünk. Tehát a gondolkodás szabadsága az egyedüli, emberileg bölcs álláspont, amelyen egymáshoz jutunk.

Azonban egyszersmind az egyedül lehetséges isteni álláspont. Ha egyáltalán van Isten – milyennek kell lennie érzületének? Mindent átölelő léleknek kell lennie, akiben minden emberi lélek hazát és apai szivet talál. Tehát még a legellentétesebb gondolkodók is. -67-

Ugyan melyik emberen nyugszik leginkább az isteni tetszés? Bizonyára az igaz emberen. Minél jobban törekszik az ember az igazságra, annál jobban keresi Istent, akármilyen legyen is igazsága. Az őszinte emberé lesz Isten tetszése.

Képzeljünk el hát két különböző lelket. Legyen meg mind a kettőben ugyanaz a törekvés az igazságra. Az egyik nevelés vagy fejlődés következtében a bibliában, mint az igazság csalhatatlan forrásában való hithez jutott el. Az életben valószinüleg buzgó tagja lesz egyházának és az igazságra való törekvése egyházias, vallásos irányban működik. Minden esetre rajta nyugszik a lélek legmélyéből fakadó meggyőződése nyilvánulásán a legmagasabb én tetszése. Ha ez az egyházias lepel nem volna is utolsó megnyilatkozása az isteni igazságnak, mégis ez az itélet hangzanék el fölötte: Az igazságra való további törekvésed folyamán mindenesetre fölébe fogsz nőni. Egyelőre igaz vagy.

De elképzelhető éppen igy egy másik lélek is, ki szintoly odaadással viseltetik az igazság iránt, ki azonban születése vagy életpályája következtében éppen ellenkező fejlődési irányt vett. Mi az igaz? kérdezi ez és legkomolyabb meggyőződése alapján azt feleli: Csak ami megérthető! Minden más agyrém. Becsületes ateizmus, materializmus vagy más ilyenfajta a hitvallása.

Hogyan itélné meg őt a legmagasabb én? – Mindenesetre nagyrabecsülné őt becsületes igazságszeretetéért. Ez a szellem persze nem láthat egyelőre a materialisztikus-ateisztikus lepel fölé. De ez nem baj. Bizonyos, hogy úgy halad rajta keresztül, mint ahogy átmegyünk egy völgyön. -68- Kutatása közben egyre szélesebbkörü igazsághoz jut el. A nézetek időlegesek, nem örökkévalók. Egyelőre nagyon igaz ember. Talán éppen ateizmusa értékes alkotórésze lesz fejlődésének.

Mindkét esetben egyformán méltóak a szeretetre mindketten. A nagyobb tetszés azon nyugszik, aki komolyabban és hivebben keresi az igazságot. A másik azonban, aki talán buzgóságból csökönyösödik meg nézeteiben és téveszt utat, jobban rászorul az ápolásra. Neki gyöngédebb kiméletben lesz része. Elképzelhető tehát, hogy ugyanaz a szeretet különbözőképpen nyilatkozik meg.

De ha egyik vagy másik nem becsületes a meggyőződésében? – Mégis ugyanolyan szeretetben lesz része, mert ember, szellem, az örökkévaló énnek gyermeke. Igazságtalansága pedig betegség. A beteg gyermeknek ápolásra van szüksége. A szeretet tehát kétszeresen gondos ápolásban nyilatkozik meg, hogy őt helyes utra vezesse.

Mit tegyünk hát? Csatlakozzunk ehhez vagy ahhoz, alkossunk jobb vagy bal pártot, törjünk egymásra tüzzel, vassal vagy ujságczikkel, üssünk rajta egymáson többé-kevésbbé titkos leshelyekből? Mit szólna ehhez az örökkévaló én? Azt mondaná: ostoba emberek. Sok időre van szükségetek, míg lelkemet megérzitek, értelmemet megértitek, mig Isten és az emberek igazsága megérint benneteket.

Nem esetleges gondolkodása, hanem léte adja meg az ember értékét. Az Isten részéről tehát korlátlan a gondolatszabadság. Vannak ateisták, kik közelebb állanak Istenhez, mint sok keresztény és viszont hitbuzgók, kik ki vannak zárva az -69- ő közösségéből és vannak, akik ma reggel vagy este jöttek, s országában mégis a lakodalmi asztal körül ülnek. Csodálatos, hogy ma ezt még nem értettük meg!

Az égből állandóan gondolatszabadság árad az egész világra, a rosszakra és jókra, az igazakra és igaztalanokra. Véghetetlen türelemben van rábizva egész lényünk a fejlődésre. És ez ismeri a czélt s igazságot. Ez napfényre hozza az igazságot és minden gondolatalakulat csak arra való, hogy az igazság minél tündöklőbben ragyogjon. Minden gondolatalakulat, úgy az igenlő, mint a tagadó.

Szellemünk történetét – s ez az igazi története az emberiségnek – mindig az vitte előbbre, hogy nagy lelkek függetlenítették magukat az uralkodó gondolatoktól és új utat kerestek, a maguk útját. Az emberiség minden nagyja ezért volt gyülöletes a vallás előtt s ezért volt mind vallástalan. Egyik sem inkább, mint Jézus. Azonban mindegyik, kiváltképpen Jézus, gondolatszabadságot teremtett maga körül és sokak számára, mert egyedül ez az alapja a lelkek megbékülésének és az egyedüli állapot, mely méltó az emberhez és megfelel Istennek. Azért győz egyre jobban a gondolatok szabadsága. Ez töri utját a legnagyobb bizonyossággal az igazság országának.

Az új erkölcsiség.

A megbékülés azonban nemcsak a gondolatszabadság érvényesülésén alapul. A gondolatszabadság utat nyit feléje, de nem teszi teljessé. Az igazi megbéküléshez új erkölcsre van szükségünk. -70-

Az erkölcs, mely ma valóban kormányoz és uralkodik az emberen, még mindig a régi: Szeresd barátodat és gyülöld ellenségedet! Ez volt a pártoskodás erkölcse. Az ember kereste a magához hasonlót és ezen az alapon elhatárolt körbe zárkózott. Esetleg a családot, a népet, a nyelvet, a szint stb. kereste, vagy lelki értelemben fogta fel a dolgot, kereste az egyforma vallási formákat és gondolatsorokat, vallásokat alapított és hitelveket állított fel. De mindez egynemüségek köréből kizárt minden mást. Végtelen sok szakadék van az emberiségben és éppen az értékes és erős lelkek pazarolnak el sok életerőt az egymás elleni küzdelemben.

Nincsen olyan erkölcsünk, mely utat nyitna az ember megbéküléséhez és mégis semmire sincs annyira szükségünk, mint a közösségre, mely nagy czélunk felé vezet, mely a lélekben van. Ha mindazt a nagyszerü erőt, mely tényleg megvan az emberben, többé nem egymás ellen, hanem egymásért használhatnók fel, akkor fejlődésünk is gyorsabban menne végbe.

Ha visszatekintünk, már most is megállapíthatjuk, hogy mennél magasabbak lettek a fejlődés formái, annál gyorsabban haladt előre az alakulás. Mi lenne, ha a lélek rengeteg ereje érvényesülhetne és kibontakozhatnék! Az emberiség számunkra a léleknek az anyagban való megnyilvánulása. De ha közelebb akarunk jutni a nagy czélhoz, akkor megbékülés legyen a jelszó.

A régi erkölcsnek, mely még ma is uralkodik, egy másik hibája a jókra és rosszakra való osztályozás. Mindaddig, mig jó és rossz embereket, dolgokat, cselekedeteket és ilyféléket ismerünk, -71- mindaddig nagyon alantas állásponton vagyunk. Hisz a lélek útjának legalsóbb lépcsője volt az, midőn a jó és rossz ismeretes lett. Mi azonban a legmagasabb fokokat akarjuk elérni. Akkor pedig a jót és a rosszat messze magunk mögött kell hagyni.

Mindenütt, ahol a jó és a rossz uralkodik, melegágyra talál a farizeus és a képmutató. Semmi sem akadályozza azonban annyira a lelkek megbékülését, mint a jónak és rossznak lelki bilincsei. Ma még egyetlenegy vallás sincs, mely a jó és rossz erkölcsiségén felülemelkedett volna. Már ebből is következik, hogy a vallásoknak el kell bukniok, ha az emberiség valóban el akarja érni nagy czélját.

A vallásokat természetesen nem szabad sutba dobni. Erre a tömeg egész bizonyossággal, az egyes ember pedig valószinüen még soká nem elég érett. De a nagy alakulásnak fölibük kell nőnie és olyan állapotot kell teremtenie, melyben egy dúsgazdagság messze maga mögött hagy minden vallási dolgot. Ma nagyon nyomorultak vagyunk vallás nélkül. Egykor majd nagyon kicsinynek látja magát az ember vallásával és abban a jónak és rossznak szegényes erkölcsével, szemben az újjal, a nagygyal, melynek alakulnia kell és mely ki fog alakulni.

Az új erkölcs először is nem ismer jó és rossz embert. Ilyen a valóságban nincs is. Csak ember van. Van továbbá nem kész ember a valóságban és igazi ember a jövendőben, mely rajta van azon a képen, mely mindnyájunknak szeme előtt lebeg.

Ha mindenáron különbséget akarunk tenni a -72- mai, még nem kész emberek között, akkor különböztessünk meg alakulókat és nyugvóponton állókat. Ez azonban nem jelent értékitéletet, hanem csak megfigyelési értéket. Az az ember, aki ma nyugvóponton áll, nem marad mindig ott és a keletkező embernek esetleg hamar kell nyugvópontra kerülnie. Nagyon valószinü, hogy mindkét állapotra szükségünk van és az is lehetséges, hogy teljesen nyugvó állapot egyáltalában nincsen. Minden esetre képtelenek vagyunk bárki fölött értékitéletet mondani. Egyikünk sincs készen.

Az új erkölcs fölötte áll minden pártnak. Nem ismer családot, népet, nyelvet, szint, vallást, hitelvet, jót, rosszat. Csak embert ismer.

Tudja, hogy az ember lélek, tehát a legmagasabb tökéletességű lény csirájában és keletkezést hord magában; hogy van egyetlen, mindent átölelő lélek, kinek mindenki egyaránt kedves, egy apai sziv, mely minden különbség nélkül, minden időben, mindenki előtt nyitva áll.

Ezek nem hittételek, melyeknek elismerését követelné vagy feltételezné. Nem ismer semmiféle tant, tételt, gondolatszövedéket. Ezek fejlődési formák, állapotok, melyekbe belenőttünk, fokok, melyeken az új igazság, mint életerő lépett elénk s töltött el minket.

Az új erkölcs nem valami tan más tanok mellett, hanem egészen más valami, egy új világ, mely a régit, mint kovász hatja át és semmit sem enged fenmaradni, ami fennáll, mert minden elkorhadva összeomlik.

Az ember egyuttal uj lelki szemekkel néz, sugarakkal, melyek nem tapadnak a test felszinéhez, -73- hanem egyszerüen keresztülhatolnak rajta és a belsőt éppen úgy megvilágítják, mint a külsőt. Tehát az emberben, mint emberben, először a lélek fenségét látjuk meg. Az élet gyümölcsei vagyunk, csakhogy nem vagyunk érettek. Még nem. De megérünk, isteni fenséggé leszünk. Az anyag csak sík, melyen megjelenünk.

Aki ezt látja, azzal a tisztelettel kezeli a többieket, mely méltó az isteni lélekhez. Ez a tisztelet az új erkölcs érzülete. Nem tapad többé külsőségekhez, vagy a jóhoz és rosszhoz. Meghajol az Isten fensége előtt, mely a lélekben megnyilvánulni törekszik.

Ez nem valami meggondolás vagy bölcs tanítás, hanem az új igazságtól való közvetetlen áthatottság, mely az alakulásnak egy új fokán jut bensőnkbe. Nem is megszokás vagy a nevelés eredménye – oh szent együgyüség, mely igaz embert akar tenyészteni és az emberré válásról fecseg, sőt irányítani is akarja! – Ez óriási erő, mely egyszerüen belép az emberiségbe, még pedig az egész emberiségbe, miközben egyesek egyelőre organumoknak vannak kiszemelve. De nem volnának azok, ha az erő nem lépett volna az összesség elé.

Ez az egyik: a tisztelet az ember fensége iránt, A másik az a tudat, hogy egység vagyunk. Általában az egység megismerése jelöli meg létünk keletkezési haladását. Hogy az anyag egy, az erő egy, az élet egy és hogy mindez is egy, tudniillik lélek, mely mint anyag, mint erő, mint élet mutatkozik és nyilatkozik meg, az korunkra egyre erősebben nyomja rá bélyegét. Már pirkad az egység tana mindenfelől a lelkek előtt. Lesz idő, -74- amikor nem lesz tanítás, hanem az embernek tudatos élménye és felismert állapota.

Mi emberek vagyunk csak igazán egység; hogy a vérnek vagy származásnak egysége vagyunk-e, az nem fontos. Az a fontos, hogy a léleknek és fejlődésnek egysége vagyunk. Ha azonban egység vagyunk, akkor világos lesz, hogy a mi igazi előnyeink nem küzdenek egymással, hanem szintén egységesek. Miért küzdünk egymással? Az enyémért és tiedért, a becsülésért és rangért, gondolatokért és véleményekért, formákért és külsőségekért, egyszóval csupa ostobaságért, melyek a létnek anyagi felszinén vannak és lényegünkhöz semmi közük sincs.

Ezek is mind olyan dolgok, melyeknek csak rövid, időleges értékük van és ideiglenes értékükben felismerendők. Aki ezt látja, az tudja is, hogy magas állandó előnyeink semmiféle ellentétben nem állanak egymással, hanem ellenkezőleg csodálatosan kiegészítik egymást egy valóban isteni egységességgé, amiből egy velejében más viselkedés következik az emberrel és törekvéseivel szemben. Ez az egészen új viselkedése az embereknek egymással szemben, és az új erkölcs, mely hivatva van arra, hogy történetünkben hatalommá legyen.

Természet és erkölcs.

E fejtegetések alapján magától értetődő, hogy mindaz, ami természetes, egyszersmind erkölcsös is. Az új erkölcs éppen abban áll, hogy az igazi természetet iktatja jogába. Ami erkölcstelen, az természetellenes is és viszont. -75-

Uj viszonyunk az emberhez valódi természetének felismerésén alapul. Az ember legmélyebb lényege iránt való tiszteleten sarkallik, mert ez a lényeg mindenkiben értékes, még ha felszine az ellenkezőt mutatja is.

Azonban éppen ezért kikerülhetetlen, hogy az ember ne csalatkozzék másokban. A hit a minden emberben meglevő jóban, nemesben, nagyban nem zárja ki, hogy ne legyen előttünk érthető a nemtelen is, mely időről-időre gyakran uralkodik az emberen. Semmi sem volna ártalmasabb, mintha feltétel nélkül mindenkihez érzelgős kedveskedéssel és rajongással közelednénk, bizalommal eltelve. Vannak emberek, akikhez való minden viszonyunk éppenséggel végzetessé válhatik, mert az adott pillanatban a ragadozó állat jegyében vannak. Ezektől természetesen nagyon kell óvakodnunk.

Ha tudom, hogy valaki mégis megcsal engem, mihelyt valamiféle összeköttetésbe lépek vele, akkor egyszerüen megszakítom vele az érintkezést és semmi körülmények között sem engedem őt magamhoz közel. Sok ember számára a hallgatás az egyetlen nyelv, melyet megért. Különösen a fecsegőt, ki csak ugy csöpög mindig az erényességtől, téríti észre a hallgatás. Házunkat is el kell zárni és őrizni kell, ha kint tolvajok és betörők járnak. Mind e szükséges óvó intézkedések és rendszabályok mellett is hihetünk a másokban lévő jóban. Az ember türelmesen várja ezt a jót.

Más embereknél vissza nem utasítható feladatunk, hogy közbelépjünk és diadalra segítsük valódi természetüket. Ezek azok az emberek, kikhez nyitva áll az út, hogy lelkükhöz férkőzhessünk. Ide erőszakkal nem szabad betörnünk. -76-

A mások igazi természete iránt való tisztelet tart vissza attól, hogy akaratuk ellenére is rájuk akaszkodjunk még akkor is, ha véletlenül szülei vagy testvérei vagyunk is.

Az uj erkölcs mindenkor szolgálatra kész a mások természetéért, sohasem érzékeny, hanem mindig a legjobbat keresi az emberben és minden körülmények között diadalmaskodik. Tudja, hogy győznie kell. De sohasem szorul rá, hogy másnak mutassa magát, mint a milyen. Ha valaki még nincsen teljesen benne – ma senki sincs, akit teljesen áthatott volna – semmiesetre sincs arra szüksége, hogy azt a látszatot adja, mintha már benne volna. Ha valaki haragos, akkor jobban közeledik az uj erkölcshöz, ha haragjának szabad folyást enged, mintha képmutatóan elfojtja.

Senki sincs ráutalva, hogy másnak mutassa magát, mint amilyen, mert az uj erkölcs bensőnkből fakad és semmiféle erőszakkal vagy csellel nem lehet kivülről magunkra aggatni. Hogy másnak mutatkozzék az ember, mint amilyen és amilyen lenni tud, arra csak a vallásban van szüksége.

Ott szabad tere van a képmutatásnak, mert az ember a régi erkölcs bilincseiben van, a jónak és rossznak farizeizmusában. De nekünk arra már nincs szükségünk. Olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk és hiszünk a magunkban és az egész világban érvényre jutó nagy keletkezésben.

Ha valaki visszaesik a természetellenes állapotba, éppen ez a visszaesés és ennek következményei fogják legjobban előre hajtani. Mihelyt már senkisem tartja szükségesnek, hogy mások előtt másnak mutassa magát, mint ami, akkor -77- a világ, bár nem lesz valami jámbor és szelid, nagy lépést tesz az igazi természet felé előre.

A fejlődési menet már most ugy látszik, az, hogy az egyes ember nem juthat előre az összesség nélkül. Mihelyt egyesek az igazi természet hatáskörébe jutnak, az annak a jele, hogy az összesség előre tör és ha viszont az összesség látszólag nyugvóponton vesztegel, akkor az egyes ember sem juthat előre.

Ezért mindenkinek nagy érdeke, hogy az emberiségre jó háruljon. Nincs jó az énre nézve, mely ne volna hozzáfüzve az összességhez, mert minden lélek egy nagy közösséget alkot. Előnyeik és hátrányaik minden körülmények között az összességre hárulnak. Tehát mindnyájan mindnyájukért felelősek.

Ez egyszerü, természettudományi igazság és amilyen mértékben lesz világossá, olyan mértékben növekszik meg az uj erkölcs, mely végeredményében nem más, mint a természetnek megfelelő viszony az emberhez. Azért semmiképpen sem erőszakolt és csürt-csavart, hanem a lehető legegyszerübb, gyermeteg helyzet. Aki azonban nem érti meg az emberi fejlődés természetrajzát, az az uj erkölcsöt sem szokhatja meg. Kisérletei az arczfintor benyomását teszik és kissé nevetségesen ütnek ki.

Az éppen a szép, a nagy, hogy a természetet sohasem lehet utánozni, sem eltagadni, kitör az a lélek erejével, mely benne működik és amely ő maga. Ha valaki természetellenesen él, akkor ez mindenütt érvényesül, még a jámbor köpönyegforgatáson és arczjátékon keresztül is. Ha azonban valaki valódi természetébe belenő, akkor -78- minden csodálatos harmóniába kerül benne. Sőt még hibáit is fény ragyogja be és nagyszerüség sugárzik ki belőle, mely szétárad egész környezetére.

Minden a mi közreműködésünk nélkül, magától lesz következménye valódi természetünkbe való belenövekedésünknek. Az új erkölcs magától értetődő kifejezése az igazi természetnek, melyhez fejlődünk. A mily mértékben közeledünk hozzá, olyan mértékben töredezik meg és omlik szét minden gondolat- és formaalakulat, mely a régi erkölcsben gyökeredzik. Mindazonáltal azt kell mondanunk: Nem lényegben mások, csak fokozati, fejlődési különbözet van köztük. Még a tökéletlenség jelében állnak, mint egész mai lényünk, de minden előre megtett lépéssel egyre gyorsabban és gyorsabban kell romba dőlniök.

Azért minden formát és gondolatszövedéket nyugodtan tovább hordhatunk. Semmit sem kell félrevetni, mert a fejlődés maga rombolja szét. Ha idő előtt tépnők szét, az csak éretlenséget tanusítana és rögzítene meg.

Ez az ut azonban a lelkek valóságos megbéküléséhez vezet. Ha mindenki tudja, hogy tisztelettel néznek rá, ha az uj erkölcs álláspontján még hibáit és gyengéit is magától értetődő türelemmel, reményteljesen viselik el, ha egy gondolata vagy álláspontja miatt sem vetik meg, akkor az engesztelhetetlenség semmibe sem kapaszkodhatik bele és jogába jut az igazi természet.

Hogy fejlődésünk olyan lassan megy végbe és annyiszor vesztegel, ennek oka abban rejlik, hogy nem voltak olyan emberek, akikben az igazság nyertes lett volna. Ahol vannak ilyenek, puszta -79- létükkel a legszélesebb körben segítik érvényesülni a természetet. Nincs szükség lármára, zajongásra és közösségek alakítására. Ahol nincsenek, ott minden terjesztési törekvés, irás, nyomtatás, népgyülés hiába való és üres szalmacséplés. Ezzel nem jut előbbre a lelkek megbékülése, csak a féltékenységet izgatja.

Hogy békülékenyen hassunk, nincs szükségünk hűhóra. Nincs szükségünk sem pártra, sem vallásra, sem hitelvekre, sem más emberekre. Egyetlenegy emberre van csak szükségünk: magunkra. Emellett semmit sem kell tennünk, csak uj, őszinte állást kell foglalnunk minden emberrel szemben, legelőször közvetetlen környezetünkkel szemben.

Aki azzal kezdi, hogy szélesebb körökre akar hatást gyakorolni, rossz uton jár. Befolyásunk nem a személyes, hanem a személytelen élet körébe esik. A helyes hatások öntudatlanul és önkéntelenül indulnak ki belőlünk és lelki egészségünk jelei.

Aki szükségét érzi annak, hogy az embereket összecsődítse, vagy hogy valami többé-kevésbbé csodálatos dologra birja és valamiféle lelki köpönyegbe bujtassa őket, annak rendszerint sejtelme sincs az uj lelki életről.

A legfontosabb, aminek körülöttünk keletkeznie kell, a mások gondolatszabadsága. Éppen bennünk kell rejlenie annak a lehetőségnek, hogy mások egész hibás gondolatvilágukat elénkbe rakhassák és ha ugy tetszik nekik, megint összecsomagolhassák, vagy ott hagyják. Ez a mi uj «nem»-ünk. Igenünket pedig egyetlen szabályba foglalhatjuk: Tiszteld és becsüld mindenki másban -80- az embert és bánj vele végső czélod közössége szerint.

Ez azonban nem törvény, hanem magától értetődő lét. Egyszerü természetrajza az embernek, maga «az» igazság, többé nem pusztán «egy» igazság.

Ha azonban természetrajz, akkor azzá kell válnia; hogy előbb-e vagy utóbb, az egyre megy. Akkor egy olyan állapot, melybe többé nem egyes kimagasló lelkek jutnak, hanem általában az egész emberi nem.

Ez a különbség a természettudomány és a filozofia között. Ami természettudományilag igaz, az mindig igaz marad; ami csak filozofiailag igaz, az rendszerint megmásul.

A fejlődés igazságának bizonyítéka már régen megvan. A lehető legmegbizhatóbb bizonyíték, a történelem bizonyítéka. A fejlődésnek be kell következnie, mert megkezdődött és teljes folyásban van már évezredek óta. Nem is lehet másképpen. Nem baj, hogy ezer meg ezer emberi lélek borus szemmel tekint a jövőbe. A lélek fejlődése mosolyog rövidlátásukon. De hagyja, hadd maradjanak bizvást ezen az állásponton, mert a gondolatszabadság a legelső feltétel. De nem enged sem évezredet, sem évet, még egy napot sem elmulni anélkül, hogy alá ne ássa ezt a rémlátást.

De senki se csalatkozzék. A rém itt van, sőt nagyon sok rém. Aki azonban benne van a fejlődésben, az ne nézze, mert kikezdi a nézőt, hanem vigan és örömmel szegezze szemét a nagy lelki czélra és örvendezzen a nagyszerü fejlődésnek. Akkor aztán a fejlődés edényévé lesz, mely benne folyik át. -81-

Mikor az első eleven sejt támadt, megvolt e földön a csira, a növény- és állatvilág, e véghetetlen élet számára. A rémlátók nem mertek volna ekkor az állatvilágra gondolni. Nem csoda tehát, hogy a léleknek ügyefogyott és nyomorék alakulási kisérleteiből nem birnak tökéletességet kiolvasni. Mégis megjön, mert meg kell jönnie.

Csodálatos felfedezést tesz még az ember az uj uton. Nemcsak, hogy igazán megbékülnek a lelkek ezen az uton, hanem fenséges sajátosságuk is felébred. Minden lélek egészen különös valami, olyan lény, mely ma még gyakran nem mer kibujni a polczok és fiókok egyféleségéből.

Minden vallás arra törekszik, hogy a lelkeket meghatározott formák közé erőszakolja és egyéni vonásaikat elfojtsa. Mihelyt azonban a gondolatszabadság és a mások léte és czélja iránt való tisztelet lesz alapföltétellé, az ember kinő mind e formákból és és mindenki azzá lesz, aminek lennie igazán kell: nagyszerü egyéniséggé. Mind e lelkek összege egykor harmónia lesz, melyben senki sem nélkülözhetetlen és senki sem azonos a másikkal, hanem mindenki szükséges kiegészítője az egésznek. Az emberiség arra van rendelve, hogy Isten megnyilatkozása legyen a husban, az anyagban. Isten maga megfoghatatlan, de nagyságát megéljük az emberiség történetében és alakulásában.

Jézus és az új erkölcs.

Valaki egyszer – persze háta mögött – így gúnyolta a szerzőt. Honnan veszi ez az ember azt az irigylésreméltó bátorságot, hogy ezekkel -82- az ócskaságokkal, mint az ő legujabb bölcseségével hozakodik elő! Hiszen ez már mind megvan a kereszténységben.

Kár, hogy nem mondta szemtől-szembe! Azt feleltem volna: A történelemnek egyik legvégzetesebb tévedése, hogy Jézust összeköttetésbe hozza a kereszténységgel. Krisztusnak a kereszténységhez annyi köze van, mint Jézusnak a jezsuitákhoz. A nevét adta oda, lényegét nem.

Mindaz, amit az uj erkölcs, mint természettudományos szükségességet követel az embertől, mindenesetre benne van Jézus történeti személyében. Nélküle nem is tudnánk róluk.

A mindenesetre szükszavu forrásokban sehol sem találjuk nyomát annak, hogy Jézus valamikor is megkisérelte volna, hogy valami uj nézetet vagy tant erőszakoljon az emberre. Környezetében olyan gondolatszabadság uralkodott, amilyenben embernek még sohasem volt része. Egy példátlanul materialisztikus kor ateizmusa és egy megbokrosodott vakbuzgóság vallásos filisztersége, mindez zavartalanul szétterpeszkedhetett előtte, de szét is bomlott egész belső tarthatatlansága következtében. Éppen azért, mert szétterpeszkedhetett. Ilyen dolgok éppen azért töredeznek szét, mert a napvilágra jutottak, mint ahogy a szivós és látszólag áthatolhatatlan agyagréteg is szétomlik a levegőn.

Az igazi és őszinte gondolatszabadság nem erősíti, hanem szétrombolja, már puszta jelenlétével, a filozofiai és teológiai ábrándképeket. Az igazság erejében való rendíthetlen hiten alapul, melyet semmiféle gondolatkép meg nem téveszt, ha még oly erős és mély gyökere volna -83- is. Mindezzel azt az erős bizalmat állítja szembe: Mindez meg nem téveszthet engem a ti nagy lelki czélotok felől, mely abban áll: legyetek és lesztek is tökéletesek, miként a minden lelkek atyja – a ti mennyei atyátok tökéletes.

Az ember Jézus által oly mértékben jutott érvényre, mint még senki más által. A koldus, a képmutató megint emberré lett általa, a nő hozzájutott szentséges emberi jogához és még ha ringyóvá aljasodott és lábbal tapostatott volna, még akkor is: Lélek vagy te és a lélek tökéletességére vagy hivatva és kiszemelve öröktől örökké. Jelened időleges és esetleges, talán valóban nagyon tökéletlen. Fejlődésed nem áll nyugton, mégha ma látszólag mocsárba süppedt is. Végső czélod miatt mellettem állhatsz és hitem erejével ma magam mellé állítlak, mint ahogy magamat temelléd állítottam, mikor az emberi fejlődésbe beléptem.

Azért Jézus környezetében nem is vitáztak. A lelkek kiengesztelődtek abban a nagy békében, mely belőle áradt. Még az se tévesszen meg senkit e nagy béke felől, hogy egyik-másik lélek éppen ő rajta töltötte ki egész dühét. Hiszen a düh nyilvánvaló vallomása az erőtlenségnek.

Ez volt az uj evangelium, amelyre a világ föllélegzett. Jézus volt az igéret és a világ jövőjének megélése. A tükör, melyben mindenki ott látta alakulási képét és ujjongva örülhetett neki. Az ut ehhez megdöbbentően egyszerü volt, oly egyszerü, hogy maig kevesen mertek rálépni: Nincs szükségetek formákra, sem vallásra; magatok álljatok oda, ugy, amint vagytok és mondjátok: Jó atyám a mennyben!

Ezt minden ember megérti. Egy ember sincs -84- a földön, aki ne tudná, mit jelent ez a szó: atya. Az «atya» magasabb életegység. A legműveletlenebbnek, a legifjabbnak is elég képzete van erről. Ha valami hija van esetleg, azt bőven pótolja a fejlődés.

Jézus tehát kortársainak, az utána következő nemzedéknek rémületére a legegyháziatlanabb és legvallástalanabb ember volt, aki valaha ezen a planétán élt. A templomról azt mondta: Ezt a templomot tőlem lerombolhatjátok. Nálam minden gyökerestül megujul. Többet nem igen beszélt vallásról. De nem dobta félre; nem, csak teljessé tette. Hiszen a dolog nem is olyan nehéz. Kinőtt belőle, messzire fölébe nőtt.

Nehéz megérteni, mért hivatkozott a kereszténység uj vallási formáiban és sekély tanokért folyó végnélküli vitáiban Jézusra. Különben hát melyik kereszténység? A keresztény vallások száma – éppen ugy, mint a rossz lelkeké – légió. Mindezek a keresztény felekezetek uj vallások, éppen ugy, mint azok, melyek néhány jézusi gondolattal és tanítással vannak felcziczomázva, de ennek a léleknek igazi lényegét nem fogták fel.

Innen van, hogy a tömegben megvan a hajlandóság, hogy elforduljon a keresztény vallásoktól, mert nem akarja, hogy gondolatokkal és tanításokkal félrevezessék. Valójában Jézus-éhség ez, mely tudatosan vagy meg nem értve elüzi az embereket a kereszténységtől és egyéb vallásoktól.

A Jézus-éhség azonban éhség az igazi emberre, uj erkölcsére és nagy czéljaira. Jézus ezer meg ezer évvel megelőzte a fejlődést. Másként -85- nem is lehet előre jutni, csak ugy, hogy az igazi fénynek sugarai egyes gyujtópontokon futnak össze, hogy láthatókká váljanak. Jézus az egész emberiség gyujtópontja volt, azért az embernek valódi haladása és minden természetes fejlődés, talán nem keresztény módon, de Jézusnak megfelelően fog végbemenni.

Azért maradt erkölcse mindig uj, habár gondolatai már évezredekkel ezelőtt, sőt már Jézus, már Mózes előtt is ki voltak fejezve. Hiszen nem gondolatok között mozog, hanem csak a történelemben és a cselekvésben.

Jézus gondolatai régiek. De hogy működése és lénye az emberiségben tért nyer, ez valami végtelen boldogító ujság. Ennek meg kell történni és meg is fog történni, azért a lelkek minden megbékülése, minden rejtélynek megoldása benne van. Ő azonban az ember fia. Az emberiség lelki jövője az ő igazságának megvalósulása.

A társadalmi nehézségek.

A vallási bajok, melyekre fejlődésünknek az igazi lelki lényhez vezető utján akadtunk, nagyok ugyan, de nem legyőzhetetlenek. Van egy megbékülés, mely minden vallási ellentétet kiegyenlít. Ott tanyázik az ember énjében, valósága meg abban van, hogy mindenki másban tiszteljük és becsüljük az embert és ugy bánunk vele, mint aki belsőleg egyenrangu velünk.

Még nagyon messze vagyunk attól, hogy ez az igazság diadalmaskodjék az emberek között, de mégis már kezdjük megérteni, és sohasem szabad megriadnunk az időleges «soká»-tól. Idő végtelenül sok van, de nincsen sem hosszu, sem rövid idő, ha az isteni gondolatot természetrajzilag kell keresztülvinni. A fődolog, hogy ezt az igazságot elérjük és minden bizonynyal el fogjuk érni, ha egyáltalában megvan ez az igazság. Hogy kezdjük megérteni, az megvalósulásának kezdete bennünk.

Minden isteni és természetrajzi dolog ugy van berendezve, hogy csak a tények és a fejlődés nyelvén, tehát egy óriási szemléltető oktatás utján lesz érthetővé. Amint világossá lesz, abban a pillanatban felszabadul az emberiségben az erő, mely nem nyugszik addig, mig a czélt el nem érjük. -90-

Az irányok, melyekben az ember ereje működik, változnak, idővel megbénul a buzgóság, de nyugvás sohasem áll be.

Mennél homályosabb a czél, annál változatosabbak a kisérletek, melyek el akarják érni és mivel mindegyikben megvan a hajlam, hogy magát tartsa jogosultnak, könnyen támadnak ellentétek. Találkoztunk velük a vallás területén és láttuk, hogy minden vallás kisérlet, mely az emberiség lelki czéljaihoz akar közelebb jutni, de, sajnos, kivétel nélkül tökéletlen kisérlet valamennyi.

De nem a vallási nehézség az igazi nehézség. Egészen más rejtélyek mozgatják korunkat, nem a vallásiak. Bajaink lényegükben társadalmi természetüek.

Még a fajok és nemzetek ellentétei is elhalványulnak a társadalmi rétegek ellentétei mellett. Mintha ma minden embert hirtelen lázongás kapott volna el, mely minden eddigi társadalmi rendet és felfogást romba akar dönteni.

Aki azonban erősen szegezi szemét a fejlődésre, az az életnek egy mozdulatától sem retten meg, bármilyen legyen is. Minden mozgás életről tesz tanuságot. Csak a mozdulatlanság elrettentő.

Sőt semmi sem örvendetesebb, mint ha az emberek előtt világossá lesz, hogy a vallás a maga ellentéteivel még korántsem meríti ki a szükségletet és törekvést, hogy előbbre jussunk. A mozgás sokkal szélesebb körü, mint ahogy a vallások sejtik. Minden állást, minden kort és nemet, sőt minden egyest megragad, még az élet legjelentéktelenebb kicsiségeit is.

A vallás alól több-kevesebb szerencsével az emberiség -91- nagy tömegei vonták ki már magukat. A társadalmi mozzanatokat senki sem kerüli ki. Hullámai belecsapnak minden egyes ember életébe. Hogy megkezdte mozgását, azt nagy eredménynek kell tartanunk.

Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy a haladásnak mindenki tetszését el kell nyernie. Éppen azért, mert kicsiből és tökéletlenből ered, a legtöbb ember aligha ismeri el haladásnak. És ha el is ismeri, nem mindig telik benne kedve.

Sok kényelmet rombol szét, ledönti a fennálló viszonyokat és az általános felbomlásnak és megrendülésnek benyomását teszi. Nem látszik a régi kapcsolatok folytatásának, hanem fölforgató, veszedelmes és romboló rohanásnak. Ezért rémülnek meg sokan. Pedig csak látszik ilyennek.

Korunkban két nagy ellentét követeli fenyegetőleg a társadalom ujjászervezését. Ezekkel a szavakkal jelölhetjük meg: megkötöttség és szabadság. Az ember lelki lénynek érzi magát, tehát nincs inyére a megkötöttség. Mert a lélek lényegéhez hozzátartozik a szabadság.

A szabadságra való törekvés ma oly erővel ébredt fel, hogy minden más csekélységnek látszik mellette. Jelszóvá lett tehát: A vallás magánügy. Aki ezt a szót szállóigévé tette, aligha fogta fel értelmét teljes mélységében.

Eddigelé a vallás követelte magának az első helyet, mert azt állította, hogy ő az emberiség legfontosabb ügye. Ez tévedés. Nem az emberiség ügye. Ami jó benne, az az egyes emberek belső életére tartozik, ám adják meg neki ők azokat a külső következtetéseket, amiket helyeseknek tartanak. -92-

Az emberiség főfontosságu ügyei a társadalmi rétegek sorsa és életkörülményei, a lélekben való előrehaladás minden viszonylatban és nem csoda, hogy korunkban mindenünnen felhangzik a kiáltás: szabadság vagy megkötöttség. Nyilvánvaló, hogy az éhség a szabadságra felébredt és ez jó. Nem is nyugszik addig, mig ki nem elégül.

Kétségtelen, hogy az emberiség tökéletességben való jövője a létnek csak egy formáját ölti fel: a teljes szabadságot minden ember részére. Hogy kell megvalósítani a czélt, azt majd a jövő mondja meg, de hogy megvalósul, az bizonyos. Az ember tökéletességét el sem képzelhetjük másként.

Az emberiség álma.

A szabadság régi ábrándja az emberiségnek. Először a Tigris partján álmodták meg és aki megálmodta, az előtt oly rettenetesnek tetszett, hogy másnap reggel egy szót sem mert szólni róla.

Összehivta tehát jövendőmondóit és varázslóit, hogy velük mondassa el és hitelesíttesse a szörnyüséget, mit nem akart felséges nyelvére venni. Egyetlenegy alattvalója volt csak képes és elég bátor arra, hogy leleplezze előtte a nagy igazságot. Oly kiméletesen tette ezt meg, hogy még nagyon sokáig nem értették meg szavainak mélységes értelmét. Maga a király is aligha fogta fel azon a napon a jóslat teljes jelentőségét.

Egyike volt a legnagyobb uralkodóknak, kik valaha a trónon ültek, hős a háboruban és járatos a béke művészetében. Nehéz megmondani, hogy mint hadvezér, vagy mint építő volt-e nagyobb. -93- Az építőművészetben mindenesetre nagyobbat alkotott.

Ilyenekre van szüksége az emberiségnek, ha boldogulni akar. Ilyen uralkodó nélkül nem megy a dolog. Ez volt az ő erős meggyőződése. Ha mindig lesz ilyen ember, mint ő, akkor előbbre jut a világ; ha nem, akkor minden tönkre megy.

Vajjon oly fényes lesz a folytatás, mint ő alatta? Ez a kérdés izgatta őt népe és népének jövendője szempontjából. Büszke volt alkotásaira és sikereire, de azt is akarta, hogy ez a fény megmaradjon.

Ilyen gondolatok közben elaludt és akkor álmodta azt a rettenetes álmot, hogy az idő hovatovább az uralomnak rosszabbodását hozza magával és hogy az emberiség utja éppen nem az, amit ő gondolt és amire törekedett. Amit legszilárdabb meggyőződésével alkotott, azt a fejlődés mind halomra döntötte. Az fáj legjobban az embernek, ha látnia kell, hogy minden egészen mássá lesz, mint amit ő jónak tartott, vagy amire törekedett. Ez mindenkivel megesik, aki nem érti meg a fejlődés lelkét.

Pedig nagyon egyszerü. Nabukadonozor a szabadságról álmodott. Mennél jobban nő a szabadság, annál kisebb lesz a királyság. Nabukadonozor alatt senki más számára nem volt szabadság, csak az ő számára. Még csak az kellett volna, hogy egy halandó az övéhez mérje felemelt fejét. Szétmorzsolta volna őt pusztán e gondolatért. Azért volt ő koronás feje minden királyoknak. Ily korlátlanul soha többé nem uralkodott senki.

De már ő utána megsápadt az uralom fénye, már csak ezüstnek látszott. A perzsa nemesség -94- tudniillik ráeszmélt arra, hogy benne is van valamelyes emberi méltóság, mely nagyon jól megfér az uralkodónak magányos fensége mellett. Követelt tehát bizonyos osztályképviseletet és részesedést az uralomban és szabadnak érezte magát az uralkodó mellett. Tehát a kormányzás korlátoltabb és nehezebb lett, mert voltak emberek, kik megizlelték a szabadságot.

És ez éppen sajátsága a szabadságnak. Aki egyszer megizlelte, az mindig megkivánja. Igazában meg sem lehet magyarázni a szabadságot, mint ahogy semmit sem magyarázhatunk, amiben a világon érték és erő van. De mihelyt az ember megéli, megragadja őt a szabadság és többé el sem ereszti.

Ennek következtében egyre alább szállott a királyi uralom nagyszerüsége és végtére is már nem volt sem arany, sem ezüst, hanem silány agyag. Az emberiségnek egyre több rétege fedezte fel emberi méltóságát és követelte a szabadságot.

Korunkban a szabadságmozgalom az egész emberiséget megragadta. A munkás a legutóbbi évszázadban felfedezte emberi méltóságát és szabad akar lenni. Már a nő is teljes szabadságot követel magának, korlátlant. Nem akar az az édes madárka lenni, kit aranyos kalitkában tartanak, hanem szabad, a maga teljes értékében értékelt ember. Hiszen vannak még felcziczomázott babuskák, kiket a férfi tart magának. A természetben sehol sem találunk durva átmeneteket. Ezek is hamar lehetetlenné válnak a komoly nők körében. A nő is szabad akar lenni – legyen is.

Természetes ilyen körülmények között egyre -95- terhesebbé lett az uralkodás és kevésbbé irigylésre méltó az uralkodók helyzete. Aki ma uralkodni akar, az számtalan alattvalójának felelős cselekedeteiért és mulasztásaiért s e felelősség alól fel nem oldja őt semmiféle felségsértési paragrafus.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között összeomlott Nabukadonozor szeme előtt az uralkodási história. Végtére is, ami ily gyenge agyaglábakon áll, az nem is állhat fenn.

És emellett megtörtént az a csoda, hogy az emberiség nem ment tönkre. Az a régi király becsületes meggyőződéssel hitte, ha a népek, a tömegek nem éreznek nyakukon egy erős kezet, nem állhatnak fenn. Ma is még sokan hiszik ezt. Az egész emberi történetet ez a hit kormányozza.

Mindenki, aki valami tekintetben fölébe van helyezve másoknak, aggódva törekszik arra, hogy alattvalóitól a szabadságot amennyire lehet elvonja vagy legalább is teljes erővel korlátozza. Károsnak tartja és azt hiszi, hogy a teljes, korlátlan szabadságban tönkre megy az ember. Apai uralomnak hivják ezt a jóakaró hatalmaskodást.

De ime! Jött az emberiségre valami egészen uj dolog és fölébe nőtt királyságoknak, birodalmaknak, fölébe minden erőszaknak s kihevert minden bukást, ugy, hogy az ember már nem is gondolt a régire. Nem a régi világnak megjavulása, hanem valami egészen vadonatúj dolog, egy uj világ váltotta fel növekedésében a régit.

Ez az emberiség álma, melyet az a régi király megálmodott, a szabadság álma. És mióta ezt megálmodta, harmadfélezer év folyt le és ha visszatekintünk erre az időre, azt kell mondanunk: -96- Az álom ugyan nem vált valóra, de közelebb jutott a megvalósuláshoz.

Sok szabadság támadt az emberek között. És tárgya már az általános elmélkedésnek és leplezetlen törekvéseknek. Még korántsem értük el, de mivel már sok embert ragadott meg és nem ereszti őket, a maga teljességében meg fog valósulni. Nyilvánvaló, hogy a szabadság lényeges alkotóeleme a fejlődésnek. Tehát nem mehet veszendőbe, hanem egyre dicsőségesebben kell kibontakoznia.

A gondolat, mint a szabadság hordozója.

A szabadság sokkal több, mint az emberiség álma. Okvetetlenül szükséges gyarapodó fejlődéséhez. Már a gondolatszabadságon, a nehezen kivivotton is látjuk, milyen fontos maga a szabadság. Láttuk, hogy a lelki irányok megbékülésének egyedüli, valódi alapja.

Hogy milyen fontos a szabadság, arról nem is kell beszélni. Nem arról van szó, hogy megállapítsuk, vajjon vér és származás szerint egység-e az emberiség, hanem arról, hogy lélekben való egységét szem előtt tartsuk és mindenkinek megadjuk a lelki szabadságnak azt a mennyiségét, amely mellett szabadon és önállóan kibontakozhatik. Semmi esetre sem kellene engedni azt, hogy bárki is kárt szenvedjen társadalmunkban gondolkodása miatt.

Természetesen ehhez az is hozzátartozik, hogy senki se törekedjék arra, hogy gondolatait másokra ráerőszakolja és azok szabad önmeghatározását megkösse. Nagy erre a kisértés. Mert számtalan -97- lélek van, ki nagyon szereti, ha valamiféle gondolatalakulatba öltöztetik. A tömeg mindig hajlandó tudomásul venni azt, «hogyan kell gondolkodni», a műveltek meg készek a legujabb és legszebb nézetmennyiséget ellenállás nélkül elfogadni.

Hogy az erősebb lelkekre nézve nehéz kisértés, hogy mint felettes lelki hatalmak lépjenek fel és uralkodjanak a védtelen tömegen, az magától értetődik. Ennek a kisértésnek a vallások kivétel nélkül alá vannak vetve és a lelkiekben olyan hatalmi körökké lettek, melyekben a szabadság alig mozdulhatott meg. Ha valóban az emberiség jóltevői lettek volna, felhasználták volna előnyös helyzetüket arra, hogy a hatalmi körükbe eső embereket gondolkodó, önálló emberekké neveljék. De éppen a gondolkodástól rettegnek mindnyájan.

Ebből is láthatjuk, hogy a keresztény vallásalakulatoknak semmi közük sincs Jézushoz. Mert ő egészen más volt. Ő gondolkodni tanított.

Különös, hogy Jézus sohasem mondott ki meghatározott tanokat. Mily szivesen fogadták volna el ezeket az emberek! Ha katekizmust, vagy ilyesvalamit irt volna, micsoda műve volna ez az emberiségnek! Megaranyozták és imádták volna kéziratát, ha birtokukban lett volna. És birtokukban is lett volna. Egy Rómában, egy Konstantinápolyban, egy Moszkvában és mindegyik az egyedül valódi lett volna. Ismerjük ezt. De hát nem hagyott hátra ilyesfélét.

Mikor a törvény elé hurczolták, először tanai felől kérdezték ki a teológusok. Előzőleg mindig leskelődő kérdezőket fogadtak, hogy hálóba kerítsék. -98- De hiába! Nem voltak tanai. Ha valami meghatározott gondolatsort fejtett volna ki, egyedül ezért akasztottak volna pört a nyakába a korabeli teológusok. De neki nem volt. Minden keresztény vallásnak van szilárd tana, melyet hivőikre ráerőszakolnak, Krisztusnak magának azonban nem volt.

És mégis hatalmasan tanított. Elmélkedésre birta az embereket. Nem a művelteket. Hiszen azok nem gondolkodnak. Annyi tudásanyagot gyürtek bele fejükbe, hogy a legtöbben gondolkodni is elfelejtettek. Jézus először a műveletlen tömegeket tanította meg gondolkodni, nagyon egyszerü, czélravezető módon. Történeteket beszélt el nekik az ő életükből, mindennapi eseményeket és helyzeteket. Aztán hozzátette: Éppen így van az a mennyországban is. És ezzel gondolatot váltott ki. Azt kérdezgették magukban: Hát a mennyország olyan mint a mi mindennapiságunk? És senki sem kapott rá kész feleletet, hanem a kérdés ott maradt gondolkodásában és leste a feleletet. A mindennapiság egyuttal beletolódott a szokás fásultságából a gondolkodásba. Igy hát Jézus nem gondolatalakulatokat tanított, hanem gondolkodást. A gondolkodás pedig ut az élethez és szabadsághoz.

Jézus még ahol határozott utmutatásokat adott, ott is kényszerítette az embereket gondolkodni. A hegyi beszéd nemcsak uj erkölcstan, de mindenkitől, aki belemélyed, elmélkedést követel. Innen van, hogy minden lehetséges és lehetetlen próféta hivatva érzi magát, hogy éppen a hegyi beszédre vonatkozólag nagyképü tudálékossággal álljon elő. Fel szeretnék menteni az embereket -99- a gondolkodás alól. Nem sejtik, mily kegyetlenül gunyolják ki önmagukat. Hogy segítségükre sietnek a Jézus gondolatainak, ezzel azt bizonyítják, hogy éppen a fődologban értették őt félre.

Még most is azt követeli, hogy minden egyes ember elmélkedjék. Senki sem élhet s lehet szabaddá más helyett, tehát senki sem veheti el mástól a saját gondolkodást. Van például Jézusnak egy parancsolata: Ha valaki megüti jobb orczádat, nyujtsd neki a balt. Ezt gondolat nélkül betű szerint nem lehet követni. Először is ezt maga Jézus sem tette meg, hanem nagyon komolyan felelősségre vonta azt, aki őt megverette. Tehát csak különleges körülmények között érvényes e parancs. De, hogy melyek ezek a körülmények, azt mindenkinek magának kell megállapítani. Ezt általánosságban nem lehet megszabni. Tehát kénytelen mindenki gondolkodni és magáért helyt állni.

Ezért nem parancsolta meg Jézus soha tanítványainak, hogy meghatározott tanokat vigyenek be a világba. Nem tanokat, hanem erőt. Gyógyítsátok meg a világ betegeit. Hirdessétek az Isten jóságát minden embereknek. Erre majd felfigyelnek az emberek, megtanulnak gondolkodni és kérdezősködni, hogy maguk lábán, az Atyának közvetetlenségében járjanak utjukon.

Egyáltalában az egyetlen ut, mely az emberekhez visz: hogy jót hozzunk nekik. A tanokat meg sem értik. Az ember csak a tapasztalati tényeket érti meg és ha valaki mégis tanítani akarja őt, csak arra készteti, hogy gondolat nélkül, értetlen dolgokat mondjon utána. Még a legszebb tanok sem használnak a tömegnek. -100-

De ha jót hozunk elébe, ingyen és szerető őszinteséggel, azt megérti. Azért értették meg Jézust, mindenki megértette. Egyetlenegy tant sem adott, de adott életet, erőt, az Atyának közvetetlenségét. Hogy mindenki számára, kivétel nélkül, ut nyilt egy szivhez, mely örökké szeret s teszi ezt minden közbenjárás és vallásos körülményesség nélkül, a lélek szabad önállóságával, – ez volt az ő sajátossága.

A viták a tanok felett csak akkor törtek ki, mikor az igazság lelke elmenekült, mikor Krisztus elment s helyébe a kereszténység lépett. Mert az igazság nem tan, amelyhez szabhatjuk magunkat, hanem az élet összege.

Ezzel pedig eljutottunk a szabadság lényegéhez. A szabadság sem gondolat. A gondolkodással támad, de az életnek egy formája, egy állapot, amelybe az ember belenő s amelyből hosszu időre soha többé ki nem eshetik.

Az megtörténhetik, hogy egy nehezen kivivott szabadság valami módon egy időre megint elvész. A történelem számtalan példát ad rá. De sohasem vész el véglegesen. Az uj szolgaságban erő gyülemlik meg, mig annyira fel nem szaporodik, hogy minden bilincset széttör.

Azért a krisztusi szabadság sohasem megy veszendőbe az ember számára, ha még annyi keresztény vallás akarja is megkötözni. Kitör, mint a folyó, mely elé gátat vetnek; és nem is lehet gátat vetni eléje. Ugy látszik, közel van az az idő, mikor megint előlép és ledönt minden korlátot. -101-

A szabadság lényege.

Sokat beszéltek és vitatkoztak a világon a szabadság lényegéről. Végtére mindenki meg fog egyezni abban, hogy a szabadság lényege szerint az ember szabad elhatározó képessége, «szabadakaratuság». Az embernek, mint léleknek olyannak kell lennie, hogy törvényét önmagában hordja s nem kell azt kivülről kapnia. Hű maga iránt, független kifelé, ez a szabadság igenje és nemje.

Alapjában a szabadságnak tiszta természettudományi jelenségnek kell lennie, mely a keletkezés magasabb fokain következetes szükségszerüséggel lép fel, mint ahogy a létnek alacsonyabb fokain az élet lépett a megjelenés valóságába.

Ezért tehát éppen ugy nem lehet megmagyarázni a szabadság lényegét, mint az élet lényegét. De megjelenésének formáját le lehet irni. Uj formája az életnek, mely a létnek csak magasabb fokain ébredhet fel, ott azonban okvetetlenül felébred. Tehát semmi rendszabály vagy akadály nem használ a természeti erővel, a szabadsággal szemben. Ha az ember igazán a lélek felé halad előre, támadnia kell a szabadság egy állapotának, mert enélkül a létnek csak alacsonyabb formája lehetséges.

A szabadság, mint önrendelkezés és önkéntesség a legnagyobb mozgási képességet feltételezi. A legnagyobb mozgási képesség azonban a lélek nyilvánulása. Ez egy tisztán természettudományi megfigyelésből következik.

A szilárd anyag mozdulatlan és csak olyan változásoknak van alávetve, melyeknek oka kivülről -102- jön. Amint az anyag cseppfolyóssá lesz, már mozgási képességet nyer, folyékonyságának foka szerint. A cseppfolyós anyag már bölcsője az életnek, ennek a mozgó és mozgást teremtő állapotnak. Ha pedig az anyag még finomabb formát vesz fel és gázzá lesz, növekszik mozgékonysága, mert minden gáz arra törekszik, hogy az egész elérhető tért betöltse. De ha még megmérhetetlenebbül finomabbá lesz és esetleg, mint lélek vagy szellem lép fel, akkor mozgási képességének is fokozódnia kell. A szellem mozgási képességét nevezzük szabadságnak.

Bizonyára nincs meg az anyag és szellem kettőssége, mint lényegében elütő alkotórészei a létnek, hanem az anyagi világ csak megjelenési formája a szellemnek. Az anyagot a szellem sűrített állapotának foghatjuk fel. Sűrűségének foka szerint csökken mozgási képessége.

Tehát az élettel még, magában véve, nem jár együtt a szabadság. Első kezdetei még anyagilag tulontul megkötöttek. Az életnek, a psychenek magasabb lelki fokain sincs még teljes szabadság. Önkényes helyváltoztatás van, másban azonban megkötik hatalmas természeti kényszerek, melyek minden szabadságtörekvéssel szemben megkövetelik jogukat.

De ott, ahol felébred a szellem, gyarapszik a mozgási képesség és lázadás támad minden uralkodó hatalommal szemben, legyen az belső kényszer vagy külső erőszak. A pusztán psychikus embereknek tehát még sejtelmük sem volt a szabadságról. Az első fogalmak erről a gondolatoknak, a szellemnek ébredésekor alakultak bennük.

Hosszu ut volt ez, fáradságos és sokszor vereséggel -103- járó harcz, melyen az emberiség haladt. Még korántsem vivta meg ezt a harczot, tehát a szabadságot sem küzdötte ki, de megnyeri a győzelmet és a valódi, igazi szabadság a tiszta szellemnek éltető levegője, lesz győzelmi bére. Megéri, hogy évezredeken át verejtékesen küzdjön érte az ember.

Mindenütt hát, ahol szabadság támad, ha még oly csekély is, ez annak a jele, hogy a szelleméletben valami haladás van. A fejlődés mértéke szerint természetesen sok foka van szellemi mozgási képességnek. A szabadság azonban nem magában vett, hanem a czélnak megfelelő mozgási képesség. Az előre való fejlődés egy állapota az életnek, az ember igazi létének pályáján.

Mennél kevésbbé szabad és mozgó az emberiség, annál távolabbra van czéljától. Mennél közelebb jut czéljához, annál nagyobb a mozgási képessége, szabadsága, tökéletessége.

Azon nem kell csodálkozni, hogy ennek az előre való mozgásnak évezredekre van szüksége, hogy világosan felismerhető haladást mutasson; hogy az emberek szabadsága először kietlen álma volt egy, a maga korát messzire megelőző nagy szellemnek és csak nagyon lassan-lassan virradt fel a tömegek előtt és még akkor is hosszu időre van szüksége, hogy valósággá legyen.

Az már emberi sajátság, hogy történetünkről csak nagyon keveset tudunk. A multat történetileg megitélni csak érettebb éveinkben vagyunk képesek. A magunk élményeiből kell megszereznünk az alapot az összehasonlításra. Csak élményeinkből ismerhetünk meg valamit, ami volt vagy ami lesz. -104-

Tehát történeti tudatunk ifju éveinkben, amikor történetre akartak minket tanítani, nem volt más, mint csatáknak és a királyok neveinek puszta felsorolása, meg nagyon sivár évszámok. A küzdelemnek igazi belső kapcsolatát meg sem birtuk érteni, mert politikai tekintetben túlon-túl éretlenek voltunk. Mestereink nem is voltak azon, hogy megérjük. Tanuló koromban a XIX. század elvileg volt kizárva a történeti tanításból. Miért? Mert ebben a században fejlődött a szabadság a népek széles rétegeiben.

Ha az ember maga is viaskodott a szabadságért, csak akkor ért meg valamit az előbbi nemzedékek keletkezéséről. Azt tehát a történeti tanítás nem közölheti a tanulókkal, csak a saját, érettebb élettapasztalat, mely a multat nem a tanító, hanem az élet szemével nézi. Azért csak nagy későn és hiányosan látunk valamit a nagy király álmának beteljesedéséből.

Valamit azonban mégis látunk, amit az elmult idők nem láttak. És ez elég jelentős. Látjuk, hogyan ragadta meg száz év óta a szabadság gondolata a nagy tömegeket. Ennek következtében előbb nem is sejtett mozgási képességre tettek szert a tömegek és oly fékezhetetlen szabadságtörekvés fogta el őket, hogy sokan visszarettentek tőle.

Igazán olyan félelmes? Látszólag talán, sok nyilvánulásában bizonyára, de egyetlen orvossága: Nem szabad megállni, hanem tovább kell haladni a szabadság utján. Akkor aztán minden a czélnak megfelelően alakul.

Hiszen a fejlődés sem áll meg. Gyakran megy keresztül, még pedig manapság is, nehéz átmeneti -105- időkön. De az ilyen időkre is szükség van. Velejárnak a küzdelemmel, mely nélkül nagyot kivivni lehetetlen. Csüggedésre csak akkor volna ok, ha nyugvó ponton látnók magunkat. Hiszen vannak mindig állapotok és emberek, akik mellett érintetlenül halad el a fejlődés, mert nem alkalmasak rá. De ahol kemény a harcz és ahol valami nehézség küzködik, biztosak lehetünk abban, hogy ott hatalmasan munkálkodik a fejlődés. Itt benne van az ember az élet árjában. Itt már nem szabad megrettennünk. Az, ami napjainkban egyre hatalmasabban akar és fog is keresztültörni, az nem csekélyebb valami, mint a mi lélekben való igazságunk, az emberiség szabadsága.

A szabadság rejtélye.

A szabadság mozgási képesség, az életnek magasabb formája. Éppen ezért minden ember számára szinte leküzdhetetlen akadályok tolulnak megvalósulása elé. Az olyan nagy kincset, milyen a szabadság, bizonyára régen törekedett volna elérni az ember, ha meg lett volna a lehetősége. A tömegek nem is mertek törekedni a szabadságra, az uralkodó természetüek pedig minden uton-módon gondoskodtak arról, hogy ilyen gondolatok gyökeret ne verhessenek.

A nehézség tudniillik a következő: Az egyes ember mozgási képességének nem szabad akadályoznia a másét. Ha mindenkinek teljes mozgási képessége van, ki oltalmazza a gyengébb természeteket az erősebbek ellen, ki száll síkra azok jogaiért, akiket éppen a mások mozgási képessége korlátoz? -106-

Éppen azért, mert az emberiség még nem érte el tökéletességét – és még nagyon sokáig nem éri el – ki nem kerülhető egy kisérletnél sem, mely a szabadságot meg akarja valósítani, hogy sokan kiméletlenül meg ne rövidüljenek jogaikban és előnyeikben. Mindaddig, mig az emberiségben puszta gondolatalakulatokról volt szó, csak vallási nehézség állt elő. De a szabadságban valódi életviszonyokról van szó. Itt tehát társadalmi bajok támadnak.

Nagyon jellemző, hogy a vallásháboruk és hitviták korára immáron a mélyenjáró gazdasági és társadalmi kérdések kora következett. Azért a jogosultságért, hogy az urvacsorát két szin alatt lehessen kiszolgáltatni, bajosan indítanának ma háborut. Ma a munkaadók és munkások jogának, a világpiaczon folyó versenynek kérdései és több ilyen probléma foglalkoztat bennünket. Mindezek a kérdések szoros kapcsolatban vannak minden ember szabadságának megvalósulásával és nagyon könnyü belátni, hogy még csak kezdetén vagyunk e kérdések megoldásának és hogy még nagy harcz fog folyni ezért az emberek között.

De általánosságban majd azt kell mondani: Bármilyen nehéz legyen is a megoldás, teljes mozgási képesség illeti meg az embert minden különbség nélkül. Ha teljes gondolatszabadságot adtunk minden egyes embernek és láttuk, hogy csak igy lehet elérni a lelkek egységét és békéjét, akkor társadalmi tekintetben is le kell vonnunk a következtetést és meg kell adnunk mindenkinek a szabad önrendelkezés és önálló mozgás jogát, hogy minden idegen erőszakkal szemben teljesen szabadnak és biztonságban érezze magát, akár szegény, -107- akár gazdag, akár magasan, akár alacsonyan áll is. Legyen meg a szabadsága, hogy minden körülmények között ő saját maga lehessen.

De állapotaink csak akkor lesznek tökéletesek, ha az ilyen szabadság érvényesítése által sem az egyes, sem az összesség nem szenved kárt, vagy nem részesül megszorításban. Nabukodonozor idejében csak egynek volt igazi szabadsága, a többi mind mozdulatlan tömeg volt. Volt tehát egy arany fő. Nekünk azonban aranykorszakra van szükségünk.

Ez sokkal nehezebb, mint amilyennek az első pillantásra látszik. Kicsoda szabad közülünk? Ha valakinek meghatározott hivatása van, többé-kevésbbé függ előljárójától. Az előljárók nem mindig tehetséges és jóakaró emberek, hanem olykor törtetők és hiu üresfejüek.

Ha pedig az ember kivonja magát előljáróinak hatása alól és szabad, független helyzetet küzd ki magának, gyakran kerül a nagy tömeg uralma alá. A művész, az író vagy bármely más hivatásu egyén, ki közvetlen kapcsolatban van a tömeggel, függ a divattól és a tömeg gondolkodása sokszor jobban befolyásolja az embert létében, mint egyes előljáróinak erőszakossága.

Nemcsak mozgási képességünk, hanem gondolatvilágunk is gyakran függ másoktól. Számtalan ember van, ki egész életében egyetlenegy lépést nem mert maga megtenni, nem mert egyetlenegy gondolatot elgondolni, noha talán nagyon szeretett volna egészen szabad lenni és gyakran nagyon érzi nyomasztó helyzetét. Minden gondolatrendszer végeredményében tömegsírja az emberi szellemnek, mely máskülönben is akadályozza a szabad mozgást. -108-

Ehhez járul, hogy a szabadság kérdése életkérdés ugyan, de a megkötöttség kenyérkérdés. Mivel pedig a kenyérkérdés létünknek minden viszonyát igen érzékenyen befolyásolja, azért látszólag nem oldható meg a szabadság problémája, mielőtt a kenyérkérdés kielégítően megoldva nincsen. Tehát a legszellemibb, ami csak elgondolható, a legkinosabb kapcsolatban van az anyaggal.

Ez különben ismertetőjele a szellemnek, ez a benyomulása az anyagba, a látható világba. Azt hiszem, hogy éppen ennek köszönheti az anyag keletkezését abban a formában, amelyben ismerjük. Bizonyára nem véletlen, hogy a legmagasabb fejlődés kérdése oly szoros viszonyban van a kenyérkérdéssel. Éppen azért, mert sok ember szenved, ki szabad szeretne lenni, ez annak a jele, hogy minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy kielégítő megoldást találjunk, de egyszersmind jele annak is, hogy még nagyon messze vagyunk az ilyen megoldástól.

De figyelembe kell vennünk a dolog másik oldalát is. Képzeljünk el csak egy hadsereget és gondoljuk el, hogy a derék harczosoknak azt mondják: Legyen mindenek előtt teljes mozgási szabadságod és ápold egyéni életedet. Ezt követeli szellemed szabadsága.

Ennek a társaságnak nem szeretnék vezére lenni és az ellenség előtt ugyancsak siralmas szerepet játszanának ezek az egyéni hősök. Éppen, ha győzni kell, az engedelmesség a legfőbb erény, föltétlen alárendelése az egyénnek, tehát a megkötöttség. A hadseregnek egyetlen óriási eszköznek kell lennie, melyet csak egy akarat kormányoz -109- és vág oda az ellenségnek teljes erővel, hogy összezúzza azt. Az elhatározó pillanatban természetesen nem szabad, hogy a sereg ápolt egyéniségek szétolvadó tömege legyen. Igy értéktelen volna.

De valaki talán azt veti ez ellen, hogy a hadsereg a szellemnek gyorsuló haladásával általában értéktelen és felesleges lesz, mert az ostoba hadakozásnak és az emberek kölcsönös egymásra törésének elsősorban kell megszünnie.

Ezt nem hiszem. Belátható időkig minden nagy nemzetnek állig fegyverben kell lennie. De ha nincs is úgy! Mindaz, amit az emberiség valamikor keresztül akar vinni, közös, nagy vállalkozáson fog alapulni. Minden vállalkozás sokak közös előrelépését jelenti, akár alpesi alagutat, akár gyárat, akár más valamit létesítenek is.

Az ilyen nagy munkához azonban munkaerők hadseregére van szükség, melyet egy gondolkodó és kormányzó fő vezet. Mindig a hadseregek álláspontján maradunk, szüntessenek meg bár örökre minden háborut. Minden vállalkozó tábornok, kinek akaratához kell igazodnia minden érdekeltnek, ha egyáltalában arról van szó, hogy valami hasznos dolog létesüljön.

Minden ilyen közös munka kenyeret ad minden egyes érdekeltnek, de minden ilyen cselekvés egyuttal meg is akasztja az egyes ember mozgását. Csak egy akarat kormányoz és mindenkinek egyetlen eszközzé kell lennie egy erős ember kezében és semmi körülmények között sem szabad senkinek külön mozdulatot tennie. Az engedelmeskedőt a legszükebb korlátok közé szorítja a parancsoló. De hol van akkor a szabadság? -110-

Más tekintetben meg szerencse, hogy az emberek között vannak ilyen tábornokok. Az emberiség nem áll csupa egyforma fontosságu alkotórészből, mint véleményünk szerint az anyag, hanem nagy, összetartó tömegek állnak szemben egyes fejekkel. A tömeg sohasem képes arra, hogy egy lépést tegyen előre; minden időkben mozdulatlanul vesztegelne. Az egyesek, a kevesek ragadják előre és segítik a lét magasabb fokaira. Van nehány jó fej; ezeknek hatalmat kell kapniok a tömeg felett. Akkor a tömeg, ezeknek gondolataitól vezetve, mesterműveket alkot.

Igy volt az eddigelé. Még egyáltalában nem bizonyos, vajjon ugy alakul-e az emberiség jövendője, hogy a tömeg egyes, gondolkodó, teljes értékű egyéniségekre bomlik-e, vagy úgy marad-e, amint eddig, hogy minden jó, minden keletkezés egyesektől ered, kik létükkel a tömegeket a magasba emelik. Ezek akaratának kell kormányoznia, ha a sokak előbbre akarnak jutni.

Tehát szükséges, hogy a tömeget a kevesek akarata kösse meg, ha előbbre akarunk jutni. Nem kell-e akkor a haladásnak éppen a szabadságot kiküszöbölnie? Mert ha szabadjára eresztjük a tömeget, nem lehet szó alakulásról. Csak akkor, ha keveseké az uralom, háramlik jó sokakra. Tehát a sokaknak megkötöttségben kell maradniok és nem szabad egyéni mozgási képességüknek lennie.

Ez a szabadság rejtélye, mely nyomasztóbban nehezedik történelmünkre, mint azt sokan hinnék. Tudniillik ennek a helyzetnek ellenére a mi korunkban olyan féktelen szabadságtörekvés ébredt fel, hogy egészen uj és sokszor felette nehéz helyzetek álltak elő. -111-

A tömeg nem türi többé a féket. Nevezetesen a munkaadó és munkás között lehetetlen a családi viszony. Azelőtt a vezetőnek az alárendeltek tömegével szemben olyasféle hatalma volt, mint az apának, amit jósággal és szigorral érvényesített és aminek következtében teljes mértékben igénye volt azok bizalmára, akiket vezetett. Akkoriban az alkalmazott tágabb értelemben családtagja volt a vállalkozónak, a családi életnek jogaival, de egyuttal minden kinos következményeivel.

Ennek ma már vége van. A tömeg már morogva ismeri el az egyesek felsőbbségét és mint valami elnyomó hatalom előtt, ugy hajol meg előttük. A gondolat erejével egyuttal szembeszáll az ököl ereje és mint ellenséges pártok, nem mint a haladás tényezői, állnak egymással szemben a vállalkozó szellem és a dolgozó tömeg.

Ez korunknak égető kérdése, sokan éppen ezért emlegetik a régi jó időket és panaszkodnak, hogy a világ egyre bajosabbá, egyre rosszabbá lesz és az ilyen fejlődésben nem birják meglátni a jóra vezető, észben való haladást.

A rejtély megoldásának reménye.

Ha vizsgáljuk az emberi viszonyokat, melyeket még nagyjában sem láthat be közülünk senki, akár a jelenről, akár a multról van is szó, magunkban először is arra kell gondolnunk: A fejlődés nem tud nyugton állni, sem hátrafelé nem mehet, következésképpen előre megy, tehát a jóra vezet. A világ eddigi folyása, de meg az elvi meggondolás szerint sem győzedelmeskedhetik -112- az, ami csekélyebb értékü vagy rossz. Csak a jó és tökéletes uralkodhatik huzamosabb időig és érvényesülnie is kell.

Mindenesetre vannak a természetben képletek, melyek a fejlődés nyugvását jelentik, melyből nincs ut kifelé. Ezek a fejlődés utjának mellékvonalai. Vannak emberi csoportok is, melyek nyugvó pontra jutottak és láthatóan visszafejlődnek. Ezek az emberiségnek azok a részei, melyek valahol és valahogyan elhibázták a fejlődési vonalhoz való csatlakozást. Az is lehetséges, hogy a jelen pillanatban mi is erre a sorsra jutottunk. Senki sem mondhat erről bizonyosat. Ez azonban nem valószinü, még pedig azért nem, mert jelenleg minden kulturnemzetben, melyek az emberi fejlődésnek zászlóvivői, a szabadság kérdése oly égetővé vált és mivel nem nehéz belátni, hogy ez a kérdés az embernek a szellem felé való fejlődésével a legszorosabb kapcsolatban van. Tehát el kell ismernünk, hogy a mozgás folyójának a sodrában vagyunk.

Mindazáltal semmi esetre sem szabad rettegnünk attól, hogyan hegyeződnek ki ezek a viszonyok. Az emberek jobb belátása a legsulyosabb helyzetben sem juttatja végletekbe a dolgot, még ha itt-ott szikrába pattan is a nagy feszültség. Ez sohasem odázza el a czélt.

Sőt szükséges, hogy ha valami tökéletest akarunk elérni, előbb teljes mértékben legyen nyilvánvalóvá a tökéletlenség. Másrészről azonban azt is látjuk, hogy mi tulajdonképpen kezdetén állunk a szabadságfejlődésnek. Odáig jutottunk el, hogy egész terjedelmében látjuk ezt a kérdést. Ezzel még nem értük el magát a lényeget, -113- csak oly közel jutottunk hozzá, hogy tisztán látjuk magunk előtt.

Minden emberi alakulás olyan, hogy kicsiből nő ki, alulról, nem pedig nagyból és felülről. Igy volt az a gondolatszabadsággal is. Nem e föld hatalmasságainak ajándéka és jótéteménye volt, hanem egyes fejekből indult ki és érvényesült, bár egy világ szállt vele szembe. Ma sem lehet egyszerüen behozni az óhajtandó gondolatszabadságot. De az egyes ember mondhatja: Ahol én vagyok, ott gondolatszabadság van. Körülöttem egy ember sem kénytelen eltitkolni nézetét vagy gondolatát félelemből, de azért teljesnek még sem lehet mondani.

Az ilyen ember messzeható hatalom, belőle, mint a magból, nő ki a világ számára a jó.

Talán hasonló viszonyban állhatunk a szabadsággal is. A fődolog az volna, hogy nem kellene megijednünk, bármiképen nyilvánul is a fékevesztett szabadságtörekvés. A tömeg olyan, mint a csorda. Ha a csordát tavaszszal a legelőre csapják, nehány napig majd megkergül, de csak rövid időre. Azután nagyon jámbor lesz és szelid a szarvasmarha, mely magától értetődőnek találja szabadságát és nem él vele vissza. Az ember is hozzászokik majd, hogy helyesen használja szabadságát. A szabad ember mindenekelőtt igaz emberré lesz és aki igaz, az istenes uton jár.

De a rejtélyt egyáltalában csak az egyes ember oldhatja meg, sohasem a tömeg. A szabadság alapjában véve mégis csak szellemi állapot, tehát olyas valami, ami mélyen az ember bensőjében van. Azt nem lehet kivülről hozni, ha igazi. A bensőből kell kinőnie. -114-

A szabadság lényege az önrendelkezés. A szabadságnélküliség és szolgaság abban áll, hogy akaratunk, azaz belső világunk más, mint a minket környező világ, kivánságaink hadi lábon állnak viszonyainkkal. Mihelyt igy van, minden dolog kinoz és fáradságot, bajt érezünk. De ami kinoz és fáraszt, az bennünk van. A dolgok teljesen közömbösek. Olyan fontosságuk van, amilyent mi adunk nekik. Ha erősebbek vagyunk, mint a dolgok – arra valók vagyunk, hogy mindenen uralkodjunk – akkor nagyszerü a világ. És minden, mintegy a maga jószántából, alkalmazkodik, mintha alárendelné magát az erős szellemnek. De ha a dolgok fejünkre nőnek, akkor a világ természetesen siralom völgye és alig érdemes élni. Aki a világnak és a benne való életnek nem tud örülni, arról tesz bizonyságot, hogy nem számolt le a dolgokkal és azok föléje kerekedtek.

Minden bennünk magunkban van, semmi sincs rajtunk kivül. Nehéz munkát végezhetünk, nagy bajokat állhatunk ki és mégis ugyanakkor telve lehetünk leirhatatlan megelégedéssel, csekély nehézségek pedig gyakran elviselhetetlen bilincsekké lesznek.

Ismertem asszonyokat, a nép leányait, kik a legsúlyosabb viszonyok között, szegénységben, a munka terhe alatt roskadozva egész sereg gyermeket neveltek fel s amellett vidámak és elégedettek voltak. Ugyanazok valamiféle szolgálati viszonyban nem tudták eltürni a legcsekélyebb kényelmetlenséget sem, ami minden háztartással együtt jár. De a rejtélynek megoldása nagyon egyszerü. Az előbbi esetben szabadok és szolgálatkészek voltak, az utóbbi esetben szolgálók és kelletlenek. -115-

Milyen viszonyok között alkalmazkodik akaratunk viszonyainkhoz? Mihelyt belátjuk, hogy mindennek olyannak kell lenni, amilyen. Aki valamely dolog szükségességéről meg van győződve, hajlandó lesz arra, hogy azt magára vállalja és ezzel a dolog könnyüvé lesz. Minden baj megszünik, mihelyt hajlandókká válunk, mivel akkor szabadok vagyunk és aki szabad, az vidám is.

Igy van ez a nagy dolgokban is. Az emberekre az fontos, hogy tudják, hol van önkényüknek határa. Ez a mások jogaiban van. Mihelyt megtanulják, hogy a mást ugy tiszteljék és ugy becsüljék, mint saját magukat, akkor önrendelkezésüket arra fogják felhasználni, hogy maguk korlátozzák magukat és tökéletessé legyen az, ami ma, mint törvény és szabály nagyon tökéletlen. A korlátok pedig, melyeket magunk állítottunk magunk elé, nem akadályai a személyes szabadságnak.

A szabadság igenje és nemje.

A szabadságnak ugy, mint sok természeti erőnek, két eleme van, melyeknek együtt kell működniök. Az egyik külsőleges, a kényszer nélküli mozgás lehetősége. Ez az, amit a népek évezredek folyamán a szabadságból elértek. Ez nagyon fontos. A kifelé való, egyre nagyobb mozgásszabadság nélkül sohasem nevelhetünk belsőleg szabad embereket. Ezek a szabadságok az uj életerőnek nemje, a külső forma, melyet még meg kell tölteni mélyebb tartalommal.

Teljesen hiába fáradoztak a zsarnokok és tenyésztők, még a vallási nevelő intézmények -116- is, hogy az embert, lehetőleg kevés mozgási szabadságot engedve neki, előbb «belsőleg» fejleszszék. Igy csak képmutatókat és szolgákat lehet tenyészteni. Ezt minden gyermekszobában láthatjuk. Ki növekedő gyermekének nem ad egyre fokozódó mértékben teljes mozgási szabadságot, mindenkorra elvesztette őt és azonfelül még becstelenségre is csábította.

Erről a külső szabadságról álmodott egykoron Nabukadonozor és megrettent tőle. Egy zsarnok sem értheti meg, ha máskülönben még oly nagy is. Hiszen a szabadságok csak kicsi és külső dolgok, de elől kell járniok és nem szabad őket akadályozni. A szabadság igenje, ez a belső szellemi lényeg, csak akkor keletkezhetik, ha külső, szabad állapotok utat építettek hozzá.

A szabadságok előlegezett bizalmat jelentenek. Felkelti az emberben a nemes ösztönöket és nem szabad megvonni, még ha vissza is éltek vele alkalomadtán. Természetesen a bizalommal végül mégis visszaélnek. Nem is csoda, mert honnan jön az ember? De amilyen mértékben tartják fenn még a visszaélések ellenére is, olyan mértékben váltja ki az igazi, jó szellemi természetet is és segíti az ember nagyszerüségének nyilvánulását.

Az észbeli fejlődés történelme is ugy folyt le, hogy mindig előbb alakult a mozgási szabadság, melylyel sokszorosan visszaéltek és csak azután nőtt bele az embernek mélységes léte ebbe a keretbe.

Természetesen a dolog nem ugy megy végbe, hogy az ember korlátait egyszerüen, hirtelen le kell dönteni. A külső szabadságnak is izről-izre kell nőnie és még sokáig lesz szükség törvényre -117- és hatalomra, hogy felebarátaink védelmére őrködjenek. Ha a szabadság teljes mértékben volna itt, akkor fölöslegesek volnának. De korunknak egyre fokozódó törekvése, hogy mindenféle szabadságot teremtsen a nép minden része számára, nagyon egészséges tünet, mely megfelel a fejlődésnek, amilyennek annak lennie kell. Azért senkinek sem kell megijednie, ha itt vagy ott vad mozdulatokban jelenik is meg. Ezek a mozdulatok nem maradnak meg sokáig és eltünnek, mint a gyermeki illetlenség.

De ezek a külsőségek mégis csak külső oldalai a szabadságnak. Maga a lényeg, a szabadság hatalmas igenje, a szellemen alapul, természetes nyilvánulása magának a szellemnek, az élet üdítő levegője, melyet hoz és magából kiáraszt.

A belső szabadság az embernek önuralmában növi ki magát. Ez a szellemi hatalom, mely az embert testileg és lelkileg egyensulyban tartja. Ez az, amit a biblia egyes helyeken «örök élet»-nek nevez, olyan állapot, amelyben erő, egészség, mint az élő forrás, kimeríthetetlenül özönlik ki szakadatlanul belülről a legutóbbi létnek láthatatlan és titokzatos mélyéből és szabályozza az alacsony anyagiasságnak és a lelki érzékvilágnak minden mozdulatát és az embert magasztos nagyságba öltözteti, amelyet csak a tiszta szellem hozhat létre. Nem tudni, honnan jön, hová megy, de világosan érezzük hatalmát és nagyságát.

Az embernek ez az önuralma kifelé eleven erőknek áradatában nyilatkozik meg, melyek az élet e parancsának engedelmeskednek. Tiszteld és becsüld mindenki másban az embert és ugy bánj vele, hogy egység a szellemben. Ez nem formula, -118- nem is valami vallási parancs, hanem a szellemi szabadságnak önkéntelen megnyilatkozása, mely mindenütt szabadítóan és nemesítően hat. Isteni bánásmód, csak ebben élhet az ember, azonban nem működhetik, ha nem előzi meg a szabadság teljessége.

Hiszen az embernek egész fejlődése csupa szabadságokon épül fel. Mintha ez volna a feladat: A mindenség milliárd csillaga közül, ime, tiétek ez a szép bolygó kisérletező helyül létetek megvalósulására. Én, a mindenség nagy építőmestere, látszólag nem törődöm veletek, csak bizom bennetek. Nem történhetik más, csak az, hogy a czélnak megfelelően az élet, a szellem felé haladjatok, mert ennek csirája bennetek nyugszik és ez az a hatalmas őserő, mely titeket hajt.

De jöttek a hatalom emberei erőszakosságukkal és szabadság nélküli állapotokat teremtettek és amikor látták, hogy alkotásuknak romba kell dülni, megrettentek és elbujtak, még arra sem birták magukat elhatározni, hogy megadják az igazságnak a tiszteletet. De hiszen ez nem baj. A történelem megtette ezt és megteszi még ma is szemünk előtt. Csak türelem, egy kevés emberfölötti és örökös türelem és nagy czélját el fogja érni; semmiféle politikai, erkölcsi vagy vallásos erőszak nem tarthatja vissza.

A külső szabadulás napjait egykor fel fogja váltani a belső elmélyedés kora, és egyre fokozódó mértékben halad majd az emberiség. A lassú fejlődés idejét megszakítja majd egy-egy rövid uj életlökés és mind a kettő előbbre visz minket. Igy volt ez eddig és igy lesz ezután is.

Csoda-e, hogy a nagy alakulásnak időre van -119- szüksége? Az a csoda, hogy egyáltalában végbemegy. Nem tudjuk, mennyi időre volt szüksége a földnek ahhoz, hogy az első élő sejteket létre hozza. Nagyon alapos okunk van hinni, hogy ez nagyon hosszu idő volt, a mi időmértékünk szerint. A fejlődés már régóta uj életutakat vágott, mert helyet teremtett a szellem, az élet törvényei és a szabadság számára. Hogy még nincs befejezve – busulnunk kell azért? Ujjonganunk kell azon, hogy támadhat ilyen, belülről eredő, alulról, a legkisebb kezdetekből felnövekedő keletkezés és nem kell azt földöntuli csillagokból és megfoghatatlan világtávlatokból behurczolni és hogy a szabadság alakulásában a két meghatározó őserő van működésben, éppen ugy, mint egyéb természeti jelenségeknél.

A szabadság megvalósulása.

A külsőleg megadott mozgási képesség és a belsőleg teremtett megkötöttség a két alkotó ereje a szabadságnak. Ha az emberben megvan a teljesen szabad mozgásnak lehetősége és ha sikeresen érvényesítheti akaratát természetes és hozzá közel eső kötelességeinek teljesítésére, akkor működése és egész lényege egyre nagyobb mértékben fogja magán hordani a tökéletesség bélyegét, belenő az embernek, a szabad szellemnek igazi lényegébe.

Akkor aztán minden, amire magában vagy másokkal együtt vállalkozik, vidám és kellemes ténykedés lesz. Minden arra mutat, hogy az ember vállalkozásai nem csökkennek, hanem nagyobbodnak. -120- Mindig egy-egy fő gondolkodik majd és ezer meg ezer kéz fogja közös munkában a gondolatot valóra váltani.

De mindennek egészen más képe lesz, mint most. Mindenki magáévá teszi a vezető szellem gondolatát és a maga gondolatával, saját akaratából tölti be helyét a közös alkotásban. Már nem a kenyérkérdés fog dönteni, hanem az akarat kérdése, nem a megkötöttség, hanem a szabadság.

Képzeljünk el megint egy hadsereget, melyet egyetlen akaratnak kell vezetni. Kimélet nélküli fegyelmezéssel esetleg lehet akaratlan egységgé tömöríteni verejtékes fáradság árán, ugy hogy minden katona tompa engedelmességgel álljon azon a helyen, ahová állították. De ilyen nyers tömeggel még igy is felette bajos diadalt aratni. Hiszen mesterségesen lelketlenített emberek.

Ha azonban ugyanez a zárt hadseregtömeg telve van lelkesedéssel és minden katona azt akarja, amit hadvezére akar, ha örvendező öntudattal áll helyén erejének legjavával, a maga gondolkodásából és szabad akaratából, akkor ezeknek az embereknek nem lehet ellenállni. Még ha sok tompa elméjü tömegember volna is e sorokban, azokra is ráragadna és magával sodorná őket társaiknak lelkesedése. Aki e világon diadalt aratott, ilyen katonákkal vivta ki.

És mindamellett sok ebben a nyers, az emberhez méltatlan erőszak. De ha az ilyen népek ezzel az emberi felfogással növekednek fel: Tiszteld és becsüld mindenki másban az embert, – akkor minden borzalmas és vértől csepegő háborut elemészt a lelkesedés maga.

A léleknek lényege külsőképpen is kifejezésre -121- jut az emberben és nem maradhat rejtve. Gyakran jutok el egy püspöki városba. 6000 lakosa van, hat kolostora és 12 temploma. Tehát nem egy tisztelendő urat láthatnak ottan. Egy nagyobb egyházi körmenet alkalmával vagy fél kilométer hosszu menet telt ki belőlük. Látni itt szellemtől áthatott arczokat, olyan embereket, kik életüket vitték bele az ügyükbe. Ezek igazi, lelkes harczosai a vallásnak és egyháznak. Látni megátalkodott alakokat, kik látnivalóan nem boldogultak a gondolkodással és akiknél ennek helyébe a vakbuzgóság lépett és lelki mámor pótolta a lelkességet. Veszedelmes állapot. Vannak köztük kedélyes, barátságos aggastyánok is, kik szivesen veszik, ha köszöntik őket és csókolják kezüket. De tömegben az ismert, nem nagyon kedves képet mutatják, nyomott, formátlan fejökkel, ahogy rosszmáju festők örökítették meg őket boszantásul.

Némán, gondolatokba merülve néztük a látványosságot. Akkor azt kérdezte barátom: Hogyan magyarázod meg magadnak ezeket az alakokat? Sem a bő táplálkozás és esetleges tétlenség, sem a nőtlenség nem okolja meg eléggé ezt a jellegzetes formátlanságot. Akkoriban nem tudtam neki megfelelni. De ma nem tudom másképp elgondolni, mint hogy a nevelés az okozója, mely arra törekedett, hogy az egyéni gondolkodást agyonüsse és amelynek természetes következménye a husnak tultengése, mely mértéktelen táplálkozás nélkül is ilyen alakokat nemzett. Valamerre kell nőnie az embernek. Ha elzárod a szellem utját, akkor a hülye alakulatnak kell kifejlődni.

Azért nem hiszek én a papság végleges győzelmében, -122- bármily parancsoló is ez a hatalom, hanem hiszek az emberiség és a szabadság győzelmében. Ha itt a kezdetek nagy mértékben vannak meg, származnak az előbb említett rendek és ezekkel együtt megváltást nyer az utóbbi is.

Inkább hiszek a munkás győzelmében. Minden ember munkás, ki kezét és fejét oda adja, hogy az emberiség számára hasznosat alkosson. Aki dolgozik, az a lélek utján jár, a haladás pályáján és a dologtalanok mind kiirtatnak. Még a legnagyobb tőke sem lesz képes a dologtalant sokáig fenntartani. Nemzetsége feloszlik és eltünik.

De a dolgozó embernél, kire valami kötelességet szabtak, arról van szó, hogy lelkének egész erejével ragadja meg munkáját és először is belsőleg mesterkedik. Ez aztán szabad munka lesz, ut a szabadság és tökéletesség felé.

Képzeljünk csak el egy nagyobb munkáshadat, pl. egy hajógyár munkásait, kik a vezető főtől le az utolsó inasig lelkesednek munkájuk iránt, kik munkájukba belevitték egész lelküket a régi szállóige értelmében: navigare necesse est vivere non necesse est, mit ma így fordíthatnánk: a haza jövője a tengeren van – mire képesek az ilyen emberek, ellentétben a kedvetlen, békétlen munkástömegekkel, kik sötéten és zárkózottan állnak a vezetőkkel szemben!

Természetesen ezt a szabad, vidám tevékenységet feltételezi az, hogy mindenki uralja ez igazságot: Tiszteld és becsüld mindenki másban az embert és bánj vele legmélyebb lényegetek egysége szerint. A legalsóbbrendü munkatársnak is éreznie kell, hogy mint embert tisztelik és úgy -123- bánnak vele. Nem a munkásság működési eredményét kell egyoldaluan figyelembe venni, hanem a vállalat belső értékének kell érvényre jutnia a különböző lelkek közös együttműködésében.

Kétségtelen, hogy az ember és az igazi szabadság érvényesülésével rendkivüli mértékben fog emelkedni az ember munkájának eredménye. A szabad ember sokkal többre lesz képes, mint a kényszerített szolga, mert a szellem uralkodik mindenen, a szolgában pedig szunnyad a szellem.

Innen van, hogy a mi szabadságérzettől áthatott korunk sokkal többet alkot munkálkodással, mint a régi jó idők. Többre megyünk, mint apáink. Ennek az az oka, hogy több szabadságot izleltünk meg, mint amennyit a régi czéhrendszer megértett és hogy a szabadság fokozza az ember erejét, mert magasabbrendű élet.

Hogyan jutunk el a szabadsághoz.

Csak ismerné valaki azt az utat, mely csalhatatlanul elvezet a szellem szabadságához! Nem sokan, nem kevesen, hanem mindenki azon járna, mert mindenki vágyódik titokban utána. Azonban a szabadság, a szellem is beletartozik, éppen ugy, mint az élet, abba a nagy birodalomba, melyet természetnek nevezhetünk, habár a természet csak szó a létnek arra a nagy titkára, mely Istenből buzog.

A szabadság ugy támad, mint az élet, mert egyik formája az életnek. Hogyan támadt az élet? Egy napon támadt egy, támadt millió élő sejt. Előbb volt egy kocsonyás, nyálkás massza, -124- de ebből a masszából hártyával elhatárolt sejtek – alakultak. Ki csinálta őket? A föld hozta létre.

A föld? Tehát az anyag. Az anyag? Igen, mert az anyag nyilvánulási formája a szellemnek és a szellem az élet. Tehát keletkezett az élet.

Egyetlenegy anyagrészecske sem nyult bele az élet körébe. Hiszen nem is tudott erről semmit. De az élet működése megragadta őt, mihelyt annyira jutott minden, hogy lehetővé lett az élet.

Igy van az a szabadsággal is. Egy ember sem mondhatja: Most szabad akarok lenni. Egy korszak sem határozhatja el: Most virradjon meg a szabadság napja. Megvirrad, ha eljön az ideje. Magában véve az, amit mi szellemnek nevezünk, meg van kötve ugy az egyes emberben, mint az egész emberiségben. Egyikünknek sincs szabad akarata, csak sejtelmünk van róla. Tényleg a megkötöttség állapotában cselekszünk. Azért törekedtek az irányadó szellemek arra, hogy fenntartsák a megkötöttség állapotát, mert szükségszerüséget láttak benne. Hanem valami él, valami fejlődik közreműködésünk nélkül: a szabadság. Nem siettethetjük, szorítsuk, toljuk bár, fel nem tartóztathatjuk, ha elébe állunk sem.

A szabadszellemű, izgató iratoktól féltek mindig legjobban a zsarnokok. Ezért találták ki a czenzurát, a lelki határsorompót. Egy barátommal történt meg, hogy mikor átlépte az orosz határt, kigöngyölték szappanát a papirosból, mert egy darab külföldi ujságba volt csomagolva, mely talán (!) szabadszellemű volt. De a legszigorubb határsorompó is hiábavaló, ha szabadság «lesz». A szabadsággondolatok nem jönnek, mint lelki -125- csiramagok idegen világból, a föld hozza létre őket éppen úgy, ahogy a föld támasztotta az életet. Mi sem nem alkotjuk, sem nem akadályozzuk őket.

Hogyan jutunk hát el a szabadsághoz? Legjobb, ha nyitott szemmel nézzük véghetetlen nagyszerüségét Istennek és az életnek, mely körülvesz minket. Ha engedjük, hadd ragadjanak meg a lelki áramlatok, melyek életünk levegőjén suhannak át. Akkor magunktól is odajutunk, mintha sasszárnyakon szállnánk, és mindenki jön velünk együtt. Szorosokon és sötétségen és járhatatlan helyeken keresztül visz az ut a nagy czél felé és a czélnak a neve: Isten gyermekeinek nagyszerü szabadsága.

Az emberiség jövője kétségtelenül a szabadságon, a tiszta lélek tökéletességén alapul. Minden silány értéket eltemetnek és maguk mögött hagynak ezek a lelki áramlatok. Végtelenül nagy az a czél, mely szemünk előtt lebeg. Baj az, ha nem érjük el nagyhamar? És ki mondhatja meg, hogy sok vagy kevés idő telik-e bele? Ki tudja, hogy a fejlődés nem megy-e egyre gyorsabb menetben végbe, aszerint, amint tudatosabbá lesz? Üdvösségünk talán közelebb van, mint gondolnók. De ha késik is, várjuk bizakodva, várjuk egyre. Bizonyos, hogy eljön és itt marad.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ EMBERISÉG JÖVŐJE ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”

• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.

• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.

• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

A FEJLŐDÉS KÉRDÉSE.

Az olvasóhoz.

Teremtés és fejlődés.

A kialakulás folyama.

Az ember és a kialakulás.

Az előre hajtó ösztön.

Az emberiség paradicsoma.

Az új tökéletesség.

Az első lépés.

A jó és a rossz.

Szellem és hit.

A VALLÁS KÉRDÉSE
VAGY
A MODERN ÉS VALLÁSOS GONDOLKODÁS MEGBÉKÜLÉSE.

Vallás és fejlődés.

A vallási összeférhetetlenség.

Békülési kisérletek.

A megbékülés alapja.

A gondolatszabadság eredete.

Az új erkölcsiség.

Természet és erkölcs.

Jézus és az új erkölcs.

A SZABADSÁG KÉRDÉSE AZ EMBERISÉGBEN.

A társadalmi nehézségek.

Az emberiség álma.

A gondolat, mint a szabadság hordozója.

A szabadság lényege.

A szabadság rejtélye.

A rejtély megoldásának reménye.

A szabadság igenje és nemje.

A szabadság megvalósulása.

Hogyan jutunk el a szabadsághoz.

TARTALOMJEGYZÉK.

AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

A FEJLŐDÉS KÉRDÉSE.

Az olvasóhoz.

Teremtés és fejlődés.

A kialakulás folyama.

Az ember és a kialakulás.

Az előre hajtó ösztön.

Az emberiség paradicsoma.

Az új tökéletesség.

Az első lépés.

A jó és a rossz.

Szellem és hit.

A VALLÁS KÉRDÉSE VAGY A MODERN ÉS VALLÁSOS GONDOLKODÁS MEGBÉKÜLÉSE.

Vallás és fejlődés.

A vallási összeférhetetlenség.

Békülési kisérletek.

A megbékülés alapja.

A gondolatszabadság eredete.

Az új erkölcsiség.

Természet és erkölcs.

Jézus és az új erkölcs.

A SZABADSÁG KÉRDÉSE AZ EMBERISÉGBEN.

A társadalmi nehézségek.

Az emberiség álma.

A gondolat, mint a szabadság hordozója.

A szabadság lényege.

A szabadság rejtélye.

A rejtély megoldásának reménye.

A szabadság igenje és nemje.

A szabadság megvalósulása.

Hogyan jutunk el a szabadsághoz.

TARTALOMJEGYZÉK.

A VALLÁS KÉRDÉSE
VAGY
A MODERN ÉS VALLÁSOS GONDOLKODÁS MEGBÉKÜLÉSE.